Miklós
-7 °C
2 °C

Fiatalok szakították meg a Schumacher-érát

2005.10.31. 11:00
Valójában nem is volt izgalmas Forma-1-es szezon, mégis az utóbbi évek egyik legjobbja volt a 2005-ös. A végig gyengélkedő hétszeres világbajnok Michael Schumachert és a Ferrarit már májusban leírták, a későbbi első Fernando Alonsót csak Kimi Raikkönen tudta megszorítani. A McLaren motorja azonban megbízhatatlannak bizonyult, a finnt többször is tíz hellyel hátrébb sorolták az időmérők után. Idénre is jutottak botrányok: Indianapolisban futották a sorozat eddigi legkiábrándítóbb versenyét, a BAR-Honda a benzintankkal próbált csalni és a csapatok végigacsarkodták az évet Max Mosley FIA-elnökkel.

Maratoni szezon
Az F1 történetének eddigi leghosszabb szezonja volt a 2005-ös, tizenkilenc nagydíjat rendeztek. A csapatok egy része nehezen ment bele a szokatlanul bő versenynaptárba, de lassan meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy jövőre még több, már húsz lehet.
Jelesre értékelte az idei Forma-1-es szezont Bernie Ecclestone. A sorozat irányítója százból kilencvenöt pontosra értékelte az idényt, amelyben öt év után letaszították a csúcsról Michael Schumachert és a Ferrarit. Már az ausztrál idénynyitó előtti teszteken látszott, a feltörekvő fiatalok megfoghatják a hétszeres bajnokot, majd Fernando Alonso villámrajtja után már májusra biztossá vált, a német ezúttal nem védi meg címét.

A spanyol egy harmadik hellyel kezdett, majd a következő három nagydíjat megnyerte, és jó formában lévő rivális híján harminc pont fölé kúszott az előnye. A Renault remekül használta ki az új szabályokat, motorja annak ellenére is erős és megbízható maradt, hogy már két versenyt kellett kibírnia.


Kattintson a képre!
A R25-ös gép a gumikat sem koptatta túlzottan, így az sem okozott gondot, hogy kereket nem lehetett cserélni a futamok közben. Imolában pedig, amikor a Ferrari váratlanul fellángolt, Alonso klasszisa hozta meg a tíz pontot: felejthetetlen csatában tartotta maga mögött Michael Schumachert.

A McLaren-Mercedes, amely a teszteken nagyon gyorsnak tűnt, San Marinóban már vezetett Kimi Raikkönennel a volán mögött, de technikai problémák miatt kiesett az élről. Spanyolországban és Monacóban viszont végigbírta az autó, a finn kettőt nyert, és annak ellenére, hogy még mindig húsz pont fölötti volt a hátránya Alonso mögött, úgy tűnt, szoros lesz az idény.

Az erőkiegyenlítődés elterelte a figyelmet a szezon első botrányáról: az imolai futam után a BAR-Hondákat szabálytalannak minősítették az ellenőrök, felmerült, hogy csalni próbált az istálló. A San Marinó-i Nagydíjon harmadik és ötödik helyen végzett csapatot kizárták, a következő két GP-ről eltiltották. A BAR-autó tankja bizonyult szabálytalannak, és esetük után több másik csapat is módosította emiatt kocsijának felépítését.

Az Európa Nagydíjon is vezetett egészen az utolsó körig Raikkönen, ám akkor a rettentően elhasználódott Michelin abroncsa tönkretette a McLaren jobb első kerékfelfüggesztését, a kocsi a kavicságyban kötött ki, Alonso a dobogó tetején.

Kanadában fordult a kocka, a Renault-s hibázott és Raikkönen nyert, így a pontverseny újra élesedett, ám az amerikai gumibotrány újra megakasztotta a finn felzárkózását.

Indianapolisba a Michelin nem szállított versenyzésre megfelelő gumikat, a pálya döntött jobbkanyarja annyira megviselte a bal hátsó abroncsot, hogy az a legtöbb kocsin néhány kör után elhasználódott. A francia cég emiatt nem engedte elindulni hét istállóját, a rajtnál csak a Ferrarik, a Minardik és a Jordanek sorakoztak föl. Az F1 legbotrányosabb és legnevetségesebb nagydíja lett az amerikai, a versenyt Michael Schumacher nyerte, a nézők egy része szitkozódott, az F1-et száműzni akarták az Egyesült Államokból.

Huszonheten vezették a húsz autót
A tízcsapatos, elméletileg húszfős mezőnyben idén 27 pilóta indult a versenyeken. A Red Bull három versenyzővel kezdte a szezont, közülük David Coulthard helye volt biztos, Christian Klien és Vitantonio Liuzzi felváltva vezettek. Hamar kiderült viszont, Klien jobb, ezért olasz társa csak négyszer kapott lehetőséget. A Williams-BMW-nél Nick Heidfeld egy teszt-, illetve kerékpár baleset miatt hiányzott az utolsó öt futamról, helyét Antonio Pizzonia vette át. A Minardi a szezon felénél váltott, Patrick Friesacher helyére Robert Doornbost szerződtette, aki az utolsó nyolc nagydíjon állt rajthoz. A mclarenes Juan Pablo Montoya tenisz- vagy motokrossz sérülése miatt kétszer hiányzott, egyszer Pedro de la Rosa, egyszer Alex Wurz ugrott be helyette. Takuma Szato három futamot szalasztott, először influenzás volt - Anthony Davidson vezethetett - kétszer pedig csapata, a BAR-Honda eltiltása miatt nem lehetett a rajtrácson. Hasonlóan járt Jenson Button, ő szintén a BAR elmeszelése miatt maradt ki kétszer. Ralf Schumacher egyszer nem volt ott a rajtnál, az Amerikai GP-n Ricardo Zonta ment helyette, de végül ő sem indult a Michelin-bojkott miatt.
A gumicsere ekkor hiányzott a legjobban, és ez volt az egyetlen hétvége az évben, amikor a Bridgestone-gumik jobbnak bizonyultak a Michelineknél. A japán márka mindenhol máshol gyengélkedett, és komoly szerepe volt abban, hogy a Ferrarinak sehol máshol nem volt reális esélye a győzelemre.

Raikkönen felzárkózása könnyedén folytatódhatott volna Franciaországban, ahová a Mercedes új, még erősebb motort szállított, ráadásul csak neki, csapattársa, Juan Pablo Montoya még nem kaphatta meg a konstrukciót.

A kolumbiai ennek szombaton már örült, mert a szupermotor a szabadedzésen elromlott, Raikkönen a kényszerű csere miatt tíz kockával az elért rajthelye mögül indulhatott. A dobogóra odaért, de a nagy hátránya miatt a remekül vezető Alonsót nem tudta megszorítani.

A Brit GP-n a 25 éves finn ismét átélte a francia hétvégét, a Mercedes megint tönkrement, ő hátulról indult, de így is felért a pódiumra. Szerencsétlennek érezhette magát, mégis jobban járt, mint két hét múlva Hockenheimben, ahol a futam közben - vezető pozícióban - adta meg magát az autója. Alonso nyert, és nyilvánvalóvá vált: ha csak meg nem sérül, ő lesz a világbajnok 2005-ben.

Ekkor a versenyzést kissé háttérbe is szorította az F1-ben folyó politikai harc, amelyben a sportágat irányító FIA, illetve annak elnöke, Max Mosley fordult szembe az istállókkal. Nézeteltérésük a Forma-1 kettészakadásával fenyegetett, az ügy enyhült időközben, de azóta sem zárult le, megoldása a következő hetekben várható.

A Magyar Nagydíj Renault-bukása után a Raikkönen-rajongók még reménykedhettek egy utolsó McLaren-támadásban, ám Montoya sorozatos szerencsétlenkedései miatt - kétszer is második helyről esett ki, miután lekörözöttekkel ütközött - Alonso kétszer négy helyett csak kétszer két pontot vesztett a finnel szemben.

A török és a belga futam között ráadásul Monzában előbb Raikkönen motorja, majd a futamon a gumija is tönkrement, vagyis az összetett állásában semmi nem változott. Fernando Alonso Brazíliában egy újabb dobogós hellyel világbajnok lett.

A szezon viszont még nem ért véget, sőt, Japánban az év legjobb versenyét futották, miután a félig esős időmérő után a legjobbak az utolsó öt kockáról indulhattak. Raikkönen a tizenhetedik helyről rajtolva nyert, úgy, hogy a második Giancarlo Fisichellát az utolsó körben előzte meg. A szezon fénypontja volt a futam, a Michael Schumacher-Alonso-Raikkönen csata pedig az utóbbi évek leglátványosabb üldözőshowja: Alonso kétszer, Raikkönen egyszer előzte meg a hétszeres bajnokot, aki jóval gyengébb autójával körökön át remekül tartotta magát.

Alonso a legfiatalabb bajnok
Huszonnégy évesen, egy hónaposan és huszonhét naposan lett a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka Fernando Alonso. A spanyol klasszis Emerson Fittipaldi rekordját döntötte meg, aki 1972-ben 25 évesen és két hónaposan lett első. A listán harmadik Michael Schumacher, ő 1994-ben 25 évesen és tíz hónaposan győzött.
A kusza kínai szezonzárón szokatlan módon a világbajnoknak kellett egyenlítenie, de nyert, és hét győzelmével befogta a szintén hétszer győztes, ám csak vb-második Raikkönent.

A világbajnokság ugyan már két nagydíjjal a vége előtt eldőlt, és valójában nem is volt izgalmas szezon, mégis az utóbbi évek egyik legjobbjának bizonyult. A futamok kifejezetten változatosan alakultak, Monaco, a nürburgringi Európa GP, Kanada, Monza és Kína kifejezetten látványos volt, Imola és a Japán Nagydíj pedig az utóbbi tizenöt év legjobbjai voltak. Utóbbin csak Alonso egymaga tizennégyszer előzött, Raikkönen az utolsó körben állt az élre.

A konstruktőr-vb csak az utolsó versenyen dőlt el, a McLaren a Renault-val szemben ezt is elveszítette, annak ellenére, hogy jóval gyorsabb autót épített. Az MP4/25-ös motorja viszont a Francia GP-től kezdve iszonyúan megbízhatatlanul működött, elfogadhatatlan, hogy három hónap alatt sem tudták kijavítani a hibáit. Arról nem is beszélve, mi lett volna, ha megelégednek a kevésbé erős, de jóval kiegyensúlyozottabb erőművel, amit Franciaországig sikerrel használtak.

Nagy bukások idén is voltak
Öt igen komoly baleset történt idén a Forma-1-ben, hárman verseny közben, egy-egy pilóta edzésen, illetve tesztelésen ütközött nagyot.
Az Európa GP utolsó körében Kimi Raikkönen kocsijának jobb első kereke szakadt le közel 300 kilométer/órás sebességnél, és nem sokon múlt, hogy eltalálja a pilóta fejét. Az Amerikai Nagydíj pénteki szabadedzésén Ralf Schumacher defekt miatt ütközött a falnak ugyancsak 300 körüli tempónál. Ő is megúszta sértetlenül, de elővigyázatosságból a futamon nem állt rajthoz. A monzai teszten Nick Heidfeld karambolozott, és ki kellett hagynia az olasz versenyt. Japánban Juan Pablo Montoya kente a falra McLarenjét - Villeneuve is segített -, ám ő is sértetlenül szállt ki a roncsból. A szezon legnagyobb bukását a jordanes Narain Karthikeyan mutatta be a kínai szezonzárón, amikor egy gyors jobbkanyarban törte totálkárosra a kocsiját.