Ferrarik indulnak az első sorból Indianapolisban

2006.07.01. 19:50
Michael Schumacher az élről, csapattársa, Felipe Massa mellőle, a második helyről rajtol a vasárnapi Amerikai Nagydíjon. Fernando Alonso ötödik, Kimi Raikkönen kilencedik.
Szenzációs idővel szerezte meg karrierje 67. első rajtkockáját Michael Schumacher az Amerikai Nagydíj szombati időmérőjén.

Bridgestone-Ferrari a nyerő kombináció

A Bridgestone gumikkal abszolút folényben voltak a Ferrarik, a hétszeres bajnok mellől csapattársa, Felipe Massa indulhat a második helyről. Neki hat tizedmásodperc a hátránya, a többieknek már több mint egy másodperc.

A piros autók uralták az edzést, a Renault-k nem hozták szokásos formájukat, bár Giancarlo Fisichella harmadik lett, Fernando Alonso csak ötödik. Ők a tavaly kudarcot vallott Michelinnel köröztek, csakúgy, mint a mindössze kilencedik Kimi Raikkönen, akinek mclarenes csapattársa be sem került az első tízbe, nem indulhatott a kvalifikáció utolsó harmadában. A kolumbiai pilóta a 11. kockáról kezdhet.

Még a Midlandek is felgyorsultak

A Bridgestone-ok fölényét jelzi a Midlandek remek teljesítménye is, Cristijan Albers a 14., márkatársa, Tiago Monteiro a 15. pozíciót szerezte meg.

A szokatlanul nagy előny még Michael Schumachert is meglepte, az edzés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, inkább feladna egy keveset az előnyéből, és másik pályán használná föl, ha tehetné.

Schumacher is meglepődött

"Meglepetés ez az eredmény, de az autó erős, minden passzol, nagy esélyünk van a győzelemre ezen a pályán" - nyilatkozta a 37 éves klasszis.

A nagydíj vasárnap este, magyar idő szerint 19 órakor indul.

Az Amerikai GP időmérője percről percre

19.00: Elkezdődött az időmérő első harmada.

19.04: 1.13.776-tal Ralf Schumacher vezet.

19.06: Rubens Barrichello átvette a vezetést, majd Montoya állt az élre.

19.10: 1:11.588-cal már Michael Schumacher vezet.

Az Amerikai GP időmérőjének végeredménye
1 M. Schumacher Ferrari 1:10.832
2 F. Massa Ferrari 1:11.435
3 G. Fisichella Renault 1:11.920
4 R. Barrichello Honda 1:12.109
5 F. Alonso Renault 1:12.449
6 J. Villeneuve BMW 1:12.479
7 J. Button Honda 1:12.523
8 R. Schumacher Toyota 1:12.795
9 K. Räikkönen McLaren 1:13.174
10 N. Heidfeld BMW 1:15.280
11 JP. Montoya McLaren 1:12.150
12 M. Webber Williams 1:12.292
13 S. Speed Scuderia Toro Rosso 1:12.792
14 C. Albers Midland F1 1:12.854
15 T. Monteiro Midland F1 1:12.864
16 C. Klien Red Bull 1:12.925
17 D. Coulthard Red Bull 1:13.180
18 T. Sato Super Aguri 1:13.496
19 N. Rosberg Williams 1:13.506
20 J. Trulli Toyota 1:13.787
21 V. Liuzzi Scuderia Toro Rosso 1:14.041
22 F. Montagny Super Aguri 1:16.036

19.12: Felipe Massa vezet már a másik Ferrarival 1:11.088-as eredménnyel.

19.15: Coulthard, Sato, Rosberg, Trulli, Liuzzi, Montagny nem jutott tovább. Vége az első harmadnak.

19.20: Elindult a második harmad.

19.23: Heidfeld vezet, Villeneuve-nek és Webbernek van ideje.

19.27: Már Barrichello az élen, Alonso tizedik, még több menőnek nincs ideje.

19.30: 1.11.146-tal Felipe Massa az első helyen egyelőre. Alonso a tízen kívülre került.

19.34: Alonso feljött a hetedik helyre.

19.35: M. Schumacher az élre állt.

19.36: Véget ért a második harmad, Montoya, Speed, Monteiro kiesett. Webber és Albers is.

19.40: Elindult az utolsó harmad.

19.43: Kimi Raikkönen vezet, körözgetnek a pilóták, hogy fogyjon a benzin.

19.46: 1:13.978-cal MIchael Schumacher élre állt, 12 perc a végéig.

19.55: 1:12.449-cel Fernando Alonso állt az élre.

19.56: 1:10.832-vel már Michael Schumacher vezet.

20.01: Michael Schumacher megszerezte az első kockát, mellőle Felipe Massa indulhat. Fernando Alonso ötödik, Kimi Raikkönen kilencedik. Fisichella és Barrichello a 3-4. helyen.