Montoya a NASCAR-ba igazol

2006.07.10. 16:16
Befejezi Forma-1-es pályafutását, és 2007-től az amerikai NASCAR-ban folytatja Juan-Pablo Montoya. A McLaren-Mercedes pilótája hat év után vált, visszatér a Ganassi istállóhoz, amivel korábban CART-bajnokságot Indianapolis 500-győzelmet szerzett.
Elhagyja a Forma-1-et a szezon végén Juan-Pablo Montoya, és 2007-től a NASCAR szériában folytatja pályafutását.

Visszatér sikerei színhelyére

A McLaren-Mercedes pilótája vasárnap jelentette be, hogy hat év után vált, és az amerikai sorozatban szereplő Chip Ganassi Racinghez igazol. Montoya 1999-ben és 2000-ben már volt az istálló pilótája a szintén tengerentúli CART-szériában, előbb bajnokságot, majd indianapolisi 500 mérföldes futamot nyert a gárdával.

"Nagyon boldog vagyok, hogy a világ leggyorsabban fejlődő versenysorozatába igazolhatok - idézte a kolumbiai pilótát az f1racing.net. - Már rég óta gondolkoztam ezen, de vártam a megfelelő lehetőségre. Chippel évekig dolgoztam együtt, a helyzetem nem is lehetne jobb. Bízom a versenyzői képességeimben és az új főnökeim hozzáértésében. Tudom, az átállás nem lesz könnyű, de már alig várom, hogy a volán mögé ülhessek".

Hétszer nyert eddig az F-1-ben

Montoya 2001-ben szerződött a Forma-1-be a Williams csapathoz. Eddigi öt és fél szezonja alatt 94 versenyen hétszer győzött, a dobogóra harmincszor állhatott föl, tizenkétszer indult az első rajtkockából.

Legjobb éve 2003 volt, amikor megnyerte a Monacói Nagydíjat, és az utolsó előtti futamig esélye volt a világbajnoki cím megszerzésére.

2005-ben a McLaren-Mercedeshez igazolt, de egy rejtélyes tenisz- vagy motorbaleset miatt három futamot ki kellett hagynia, majd az év végén ártatlan szituációkban kényszerült a verseny feladására, ami több pont veszeséget jelentett a gyártók vb-küzdelmében esélyes McLarennek.

A McLaren elküldte

Háromszor viszont GP-t nyert tavaly, de idei gyenge teljesítménye miatt a McLaren úgy döntött, nem hosszabbít vele szerződést. A 30 éves Montoya a pontversenyben huszonhat egységgel a világbajnokság hatodik helyén áll, hatvankét ponttal a vezető Fernando Alonso, tizenhárommal csapattársa, Kimi Raikkönen mögött.

Montoya jövőre a NASCAR Nextel Cup-sorozatban a 42-es rajtszámú Texaco/Havoline Dodge Charger-t fogja vezetni, és versenyezhet az év újonca címért, valamint részt vesz néhány NASCAR Busch Series-versenyen is.