Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Alonsóra pokoli nyár vár

2006.07.17. 17:46
A pilóták és a konstruktőrök világbajnokságát is meg akarja nyerni Michael Schumacher, illetve a Ferrari, miután vasárnap könnyedén győztek Franciaországban, a nagy ellenfél Renault hazájában.
Újra komolyan hisz a világbajnokság megszerzésében Michael Schumacher és a Ferrari, miután vasárnap a német pilóta könnyedén győzött a Francia Nagydíjon, és 17 pontra csökkentette hátrányát Fernando Alonso mögött.

Idegenben nehezebb

Az olasz istálló sikerét növeli, hogy a Renault hazai pályáján, Magny-Cours-ban sikerült nyerniük, ahol előtte a francia márka számított esélyesnek a francia Michaelin gumikon.

A Ferrarit ellátó Bridgestone viszont a tavalyi kudarcok után felnőtt a feladathoz, és ahogy Indianapolisba, ezúttal is remek abroncsokat szállított.

A Bridgestone erősített

"A Bridgestone-nal új lapot nyitottunk, így kell folytatnunk a továbbiakban is. Tudjuk, küzdenünk kell, mert kemény ellenfeleink vannak, de hét futam még hátra van, nagyszerű a gumink, az autónk jól megy, még javíthatunk is rajta. Minden versenyen és teszten egy kicsit megpróbálunk előre lépni" - nyilatkozta Jean Todt Ferrari-csapatfőnök a Gazzetta dello Sport című lapnak.

Schumacher 17 pontra van lemaradva Alonso mögött a bajnokságban, 21-gyel a Ferrari a Renault-tól a konstruktőrök között. Hetven, illetve százhuszonhat egységet lehet még összeszedni a további nagydíjakon, így még valóban semmi nincs lefutva.

Matematikailag bőven van esély

"Nem viccelek, tényleg meg akarjuk nyerni mindkét világbajnokságot. A számok alapján mindkettőre van esélyünk, minden lehetséges" - bizakodott Todt.

A Bridgestone és a Ferrari feltámadása ráadásul a következő hetekben folytatódhat, a meleg idő, úgy tűnik, kedvez a japán abroncsoknak: Németországban és Magyarországon kánikula várható a két, illetve három hét múlva következő verseny idején, augusztus végén Isztambulban meg végképp.

Massatól több kell

"Messzi van még a bajnokság vége, és a két pont, amit hoztunk, nagyon fontos. Remélem, hamarosan tovább csökkentjük a hátrányunk" - nyilatkozta a hétszeres világbajnok Schumacher, aki az eddiginél nagyobb segítséget vár csapattársától, Felipe Massatól.

Vasárnap a fiatal brazil nem tudta megverni Alonsót, aki így második lett. Ha ezt az eredményt továbbra is hozza, sőt, egyszer lehet harmadik, akkor mindenképp világbajnok, nyerjen Schumacher hétből hetet.

Hibátlan első helyes sorozatot produkálni nem könnyű, de második pozíciókat sem, így találó lehet a spanyol Marca napilap hétfő szalagcíme: "Alonsóra pokoli nyár vár".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.