Ambrus
-7 °C
3 °C

Hová szerződik jövőre Raikkönen?

2006.07.28. 10:44
A Mclaren, a Renault és a Ferrari versenyez Kimi Raikkönenért: az egyik biztos pozíciót, a másik jó kocsit, a harmadik nyerő gépet és gumit kinál, viszont talán Schumachert is. Semelyik sem tökéletes, a választás nehéz, de a finn Forma-1-es pilótának szerencséje van, mert mindhárom hajlandó várni rá akár a szezon legvégéig is. Ráadásul, ha a hétszeres bajnok visszavonul, Raikkönen mindenből a legjobbat kaphatná.
Már múlt év decemberében bejelentette a Mclaren-Mercedes, hogy 2007-re szerződtette Fernando Alonsót, a Renault tavalyi világbajnok pilótáját. A sajtó, a szakértők és a szurkolók biztosra vették, jövőre összeáll az Alonso-Kimi Raikkönen szupercsapat, egyforma színekben szerepel a Forma-1 két leggyorsabb fiatal pilótája.

A McLarent visszautasította

Február végén viszont mindenki elbizonytalanodott: Finnországból származó információk szerint Raikkönen visszautasította a McLaren szeződéshosszabbítási ajánlatát. A tehetség hároméves, 72 millió eurós megállapodásra mondott nemet, a pénz évi 4 millió eurós emelést jelentett volna neki.


Jövőre is McLarenben? (fotó: AFP)

Alig két hét múlva újfent egy finn forrás, az Ilta-Sanomat című lap jelentette, Raikkönen elismerte nekik, a Ferrarihoz tart. A versenyző cáfolt, ám szűk két hónappal később a tekintélyes brit Autosport hetilap állította, a Ferrari-főszponzor Marlboro elkülönített 70 millió eurót, ami fedezi 2007-ben Michael Schumacher és új kollégája, Kimi Raikkönen fizetését.

Jött a Ferrari, majd a Renault

Négy hét sem telt el, Raikkönenért bejelentkezett a Renault, legalábbis ezt írta a német Auto Motor und Sport című magazin: az Európa GP helyszínén, a Nürburgringen titokban találkozott a tehetséggel Flavio Briatore Renault-csapatfőnök, és idényenként 30 millió eurót ígért neki, hosszabb távra.

Raikkönen nem cáfolt és nem is erősített meg semmit, de másnap az autosport.com-nak elmondta, a gyenge McLaren-kocsi miatt nem hiszi, hogy 2006-ban világbajnok lehet, a címet egy Ferrari vagy egy Renault nyeri meg.

Napokkal később a Ferrarihoz közel álló Niki Lauda határozottan kijelentette, biztos benne, hogy Raikkönen már megállapodott a Ferrarival.

Jövőre egy finn a Renault-hoz kerül

A rövid Raikkönen-csendet Giancarlo Fisichella, a Renault pilótája, Fernando Alonso jelenlegi csapattársa zavarta meg június közepén: az olasz Gazzetta dello Sportnak elárulta, jövőre a spanyol világbajnok helyét egy finn pilóta veszi át a franciáknál. Két név jöhetett szóba, Kimi Raikkönen és honfitársa, a gárda tesztelője, Heikki Kovalainen. Természetesen nem derült ki, kiről van szó.

Július elején a McLarent motorokkal ellátó, és a csapatban részesedést birtokló Mercedes elnöke, Dieter Zetsche szólalt meg. A Bild című német bulvárlapnak adott interjújában sürgette a McLaren vezetőit, hosszabbítsák meg Kimi Raikkönen szerződését, hogy 2007-ben összeálljon a szupercsapat.

A Mercedes megtartaná minden áron

A Renault-elnök Alain Dassas két héten belül reagált a holland szerkesztésű f1racing.net-en: megerősítette, Raikkönent akarják a csapathoz vinni Alonso helyett, és mindent megtesznek, hogy a finn őket válassza.

Legutóbb, szerdán, a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug lobbizott Raikkönen mellett, elárulta, a versenyző elmondta neki, még nem döntött, és nem írt alá szerződést másik csapathoz.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a McLaren, a Ferrari és a Renault harcol a tavalyi vb-második, Szuzukában a Forma-1 történetének egyik legszenzációsabb győzelmét arató Raikkönenért. De melyik csapat lenne neki a legjobb?

A McLaren?

A McLaren ideális helyzetben lenne, hiszen a vb-reménység jelenleg az ő kocsijukat vezeti. Az MP4/21-es gép viszont már nem csak megbízhatatlan, mint tavaly, de lassú is. Nem hogy világbajnokságot, de versenyt sem lehet nyerni vele. Raikkönen többször hangoztatta, a mezőny legjobb kocsijában szeretne ülni, de erre, nagyon úgy tűnik, jövőre sem lesz lehetősége, ha marad.

Persze Alonso lenne mellette, akinek a McLaren új terület, és mivel Ron Dennis egyértelmű kedvence a finn, nagy előnnyel indulna a spanyollal szemben.

Kocsijaikon viszont 2007-ben már nem Michelin, hanem Bridgestone abroncsok lesznek, ami szintén nem jó előjel. A francia szállító az év végén kiszáll a Forma-1-ből, jövőre mindenkinek a japánok szállítanak, akik évek óta a Ferrarit látják el, és nem is tagadják, az olasz istállót kiemelten fogják kezelni.

A Ferrari?

Idén a gumik dönthetik el a világbajnokságot, még inkább így lehet ez jövőre, ha a hűséges, Bridgestone-nal 2005-ben szenvedő Ferrari jobb gumit kap, mint a többiek.

A Ferrari már 2001-ben küzdött Raikkönenért

Kimi Raikkönen 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Saubernél. Csak egy évet töltött a svájci istállónál, majd hosszú tárgyalásssorozat után a McLarenhez igazolt. A Ferrari keményen küzdött az angolokkal az aláírásáért, az olaszok vezetői szinte megjelenése napjától fogva dícsérték, de végül úgy döntöttek, mivel Michael Schumacher az övék, átengedhetik Raikkönent a riválisnak.

Döntésüket nem kellett bánniuk, a német 2002 és 2004 között nyerte a vb-ket, ám Jean Todt csapatfőnök és Ross Brawn technikai igazgató ebben az időszakban is rendszeresen megdícsérték, ha valami kiemelkedőt csinált. Az effajta magasztalás igen ritka a Forma-1-ben, és előre jelezte, ha lehet, újra rástartolnak a pilótára. Ez idén meg is történt.

Nyerő autó lehet 2007-ben a Ferrari, de ha Michael Schumacher ott marad, egy év múlva még nem Raikkönennek nyerő. A fiatal finn hasonló helyzetben találná magát, mint Alonso vele a McLarennél: a Ferrari Schumacheré, még ha engednék is a vezetők a nyílt versenyt kettejük között, nagy csoda kellene, hogy ne a német jöjjön ki belőle győztesként.

Egy évet kellene itt kibekkelnie Raikkönennek, utána Schumacher visszavonulna, és jöhetne a kánaán. Csakhogy 2008-tól radikálisan új szabályok lépnek életbe a Forma-1-ben, kiszámíthatatlan, ki tudja megépíteni a legjobb kocsit.

A Renault?

A Renault az autó és a csapat szempontjából is jó választás lehetne. A gép gyors, a leendő társ, Giancarlo Fisichella könnyen verhető, nincs olyan szoros kötődése a főnök Briatoréhoz, mint Schumachernek a ferraris fejesekhez.

A franciák Raikkönenre építenék az istállót, a gépet, minden szép lenne, de jelenleg a Michelin első számú teamjét alkotják. Jövőre a Bridgestone biztosan nem a legfontosabbként fogja őket kezelni, főleg, hogy Briatore ezt sejtve már beszólt a japán vezetőknek.

Raikkönen nincs könnyű helyzetben, nem létezik százszázalékig jó döntés a számára. Nem lesz olyan istálló, ahol mindenből a legjobbat kaphatná. Dönteni persze kell, és fog is, de jövője Michael Schumacherétől függ.

A tökéletes döntéshez Schumacher visszavonulása kell

Ha a hétszeres bajnok idén világbajnok lesz, szinte biztosan visszavonul, ám még van 17 pont hátránya az összetettben Alonso mögött, sikere nagyon bizonytalan. Raikkönen nem tehet mást, mint drukkol Schumachernek a sikeres 2007-es, ferraris éve reményében.


Jobbról a három főszereplő: Kimi Raikkönen, Fernando Alonso és Michael Schumacher
(fotó: AFP)

Schumacher először azt mondta, tavasszal eldönti, mihez kezd 2007-ben, ebből aztán június lett, majd szeptember, és a Ferrari már jelezte, gondolkodjon nyugodtan, ami azt jelenti, tűnődhet akár az utolsó futam végéig is. Raikkönen szerencséje, hogy a Renault rajta kívül más csúcspilótát nem tud megszerezni, így a franciák szintén várni fognak rá.

Ön szerint hová kellene igazolnia Raikkönennek?

  • 434
    A Ferrarihoz, Schumacher mellé
  • 393
    Maradjon a McLarennél
  • 289
    A Ferrarihoz, de Schumacher nélkül
  • 135
    A Renault-hoz

Raikkönen sem tudja, hol folytatja

Jelenleg a legvalószínűtlenebbnek az tűnik, hogy Raikkönen marad a McLarennél, mert ott nem lesz jövőre se kocsi, se gumi. A Ferrarinál lesz mindkettő, de lehet, hogy Schumacher is, aki elviszi a győzelmeket. A Renault-nál képesek nyerő autót gyártani, de az utóbbi futamokon kiderült, a gépen rengeteget dobnak a remek gumik, amiből jövőre a Ferrarinak biztosan jobb lesz.

A legvalószínűbb így az, Raikkönen nem titkolózik, egyelőre ő sem tudja, mit csinál jövőre, ám nincs rossz helyzetben. Ezt tükrözi csütörtöki nyilatkozata. "Ha tudom, mik a terveim, elmondom majd, de jelenleg nem tudok semmit, csak annyit, hogy vannak döntési lehetőségeim."

A pénz számít legkevésbé

A hétvégi Német GP előtt természetesen csapatváltásáról faggatta Kimi Raikkönent a német sajtó is, de semmi újat nem tudtak meg.

"Jól szórakozom az újságokon, minden héten kitalálnak nekem egy csapatot. Egyszer a Ferrarihoz megyek, majd a Renault-hoz igazolok, végül maradok, ahol vagyok" - nyilatkozta a pilóta csütörtökön, amikor a stuttgarti Mercedes-Benz-múzeumban jelent meg.

Fentebb egy fontos tényezőt, a pénzt nem említettük, mert Raikkönennek ez másodlagos. A McLarennél évente 20 millió eurót keres, ha marad, ha megy, ennél csak többet kaphat. Ha Schumacher folytatja, a második, ha visszavonul, a legjobban kereső pilóta lesz az F-1-ben Raikkönen.

A finn megerősítette, nem a pénz határoz a választásáról. "Az emberek azt hiszik, úgyis oda mész, ahol a legtöbb pénzt kapod. Igaz, a gázsi fontos, de azok az istállók, akik nálam szóba jönnek, közel egyformán fizetnének. A lényeg, hogy az autó jó legyen, ha az rendben van, minden oké".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.