Miklós
-7 °C
4 °C

Alonso nyert Törökországban

2006.08.28. 11:34
Rengeteget hibázott a Török Nagydíjon Michael Schumacher, vb-riválisa, Fernando Alonso második helyével is két egységgel növelte előnyét a pontversenyben. Mivel a német a Renault-s mögött végzett a harmadik helyen, a francia-angol istálló technikai igazgatója győzelemként értékeli Alonso teljesítményét.
Tizenkét pontra növelte előnyét a vb-küzdelemben Fernando Alonso vasárnap, amikor nagy riválisát, Michael Schumachert maga mögött tartva második lett a Török Nagydíjon. A német ferraris csapattársa, Felipe Massa nyert, de neki nincs reális esélye a vb-címre.

"Mintha nyertünk volna"

Alonso a rajt előtt maximum a harmadik helyre számított, annyira erős volt a Ferrari a szombati időmérőn, így érthető, hogy csapata, a Renault technikai igazgatója győzelemként értékelte a második pozíciót, illetve azt, hogy Schumachertől elvettek két pontot.

"Nagyszerű verseny volt, nagyon szoros, élveztem, az eredmény pedig olyan, mintha nyertünk volna. Fernando kézben tartotta a futamot, úgy, mint tavaly Imolában. Játszott a motorjával, hogy ne tudják megelőzni" - nyilatkozta Pat Symonds az autosport.com-nak.

A vb-címvédő a pálya különböző pontjain változtatta a Renault-erőmű teljesítményét, így Schumachernek, annak ellenére, hogy nagyon közel volt hozzá az utolsó tíz körben, valójában nem volt esélye előzni.

A konstruktőr-vb kevésbé fontos

A Ferrari a konstruktőrök között két pontra megközelítette a Renault-t, de a pilóta vb sokkal fontosabb, abban veszítettek. Rosszul jött nekik, hogy a biztonsági autó bejött a pályára, és a helyzethez nem is a legjobban alkalmazkodtak: Schumachernek várakoznia kellett Massa mögött a tankolásra és kerékcserére.

A hétszeres világbajnok szerint viszont nem ez, hanem az ő hiábi miatt nem lett legalább második.

"A nyolcas kanyarban kicsit kicsúsztam, ott ment el a második pozíció. Az első kerékcserénél nem hibáztunk, nem volt más lehetőségünk. Az akkor kapott gumikkal nem volt olyan jó az autó. A végén támadtam Alonsót, de nem sikerült" - nyilatkozta Schumacher a Gazzetta dello Sportnak.

Rossz passzban volt Schumacher

A 37 éves klasszis hibát hibára halmozott az időmérőn és a futamon: szombaton elrontotta utolsó előtti gyorskörét, amikor lefutott a pályáról az első kanyarban, így aztán nem ő, hanem csapattársa szerezte meg a pole pozíciót, és indulhatott a pálya jobbik, tiszta aszfaltú oldaláról.

A rajtot, talán emiatt is, elszúrta, hogy legalább megtartsa második helyét, előbb Alonsóval, majd Massával ütközött majdnem össze. Az első kerékcserénél lehetett volna fifikásabb, hogy ne kelljen annyit várnia, de a második pozíciót még ez után is megszerezhette volna, ha nem csúszik le a pályáról a leghenehezebb, nyolcas kanyarban, és nem veszít el bő négy másodpercet.

Monzában újra favorit a Ferrari

"Ezen a hétvégén nem sok minden jött össze nekem, a szombati időmérőn és a futamon sem. De nem adjuk fel, ha szerencsésebbek lettünk volna, Felipe mellett állhatnék. A Ferrari erős, négy futam még elég lehet, hogy világbajnok legyek" - bizakodott tizenkét pontos hátránya ellenére Schumacher.

A különbség azt jelenti, ha megnyeri is mindegyik futamot a német, Alonso négy második hellyel megnyerheti második világbajnokságát. A következő, monzai futam viszont abszolút hazai pályá a Ferrarinak, Alonso már el is mondta, ott lesz a legnehezebb dolguk.