Miklós
-7 °C
2 °C

Schumacher közelebb a vb-nyeréshez

2006.09.26. 01:03
A Renault-nak jobban fekszenek a pályák, de a Ferrari menedzsmentje szervezettebb, Michael Schumacher másodpilótája jobb, mint Fernando Alonsóé. Ráadásul a német végigtesztelte az utóbbi heteket, míg a spanyol végigpihente. Az utolsó három Forma-1-es futam előtt a legfontosabb szempontokat összegezve próbáltuk kitalálni, ki lesz idén a világbajnok.

Az utolsó három futamon dől el idén, ki lesz a Forma-1 világbajnoka: Fernando Alonso mindössze két ponttal vezet Michael Schumacher előtt. Június közepén még úgy tűnt, a címvédő idén is olyan könnyedén lesz első, mint tavaly, a kanadai futam után 25 egységgel előzte meg a hétszeres bajnokot.

A nyári futamokon viszont szinte mindig szenvedett a Renault, Alonso csak egyszer végzett Schumacher előtt, és előbbi monzai motorhibája után alakult ki a jelenlegi, minimális különbség.

Gumik: Bridgestone-Michelin 1-1

A Ferrari-gumiszállító Bridgestone fölénybe került a Michelinnel szemben, ráadásul az FIA júliusban váratlanul betiltotta a Renault speciális lengéscsillapítóját, ami visszavetette a kocsit. Alonso igyekezett csökkenteni ennek jelentőségét, de nem titkolta, az autó a rendszerrel tökéletes, így megérzik a hiányát.


Alonso biztos a sikerében (AFP)

Az év végén a Forma-1-et elhagyó Michelin mindent megtesz, hogy világbajnokként lépjen le, Monzában már nem is látszott különbség a két márka teljesítménye között.

Pályák: Ferrari-Renault 0-1

A befejező három versenyt Kínában, Japánban és Brazíliában rendezik, kérdés, marad-e a Ferrari-dominancia, vagy három hónap után feltámad a Renault?

Az olaszok az Amerikai GP óta csak a Magyar Nagydíjat nem nyerték meg, a franciák viszont egyszer sem győztek: Schumacher négy, márkatársa, Felipe Massa egy győzelmet szerzett, Alonso legjobbja a törökországi második hely volt.

Tavaly a Ferrari nem volt versenyben a vb-ért, Alonso viszont Kínában, hosszú nyeretlenségi sorozat után talán legmagabiztosabb sikerét jegyezte. Utána Brazíliában könnyedén bebiztosította vb-címét, Japánban harmadik lett, de már tét nélkül.

Tesztek: Ferrari-Renault 1-0

Elméletileg a spanyolnak kedvező futamok következnek, de Schumacher jobban erősített, mint riválisa. A német végigtesztelte az elmúlt két hetet, a Ferrari három helyszínen, négy pilótával körözött.

A Renault is gyakorolt mindkét héten, de Alonso egy körre sem ült volán mögé: Monzában beütötte egyik térdét a cockpitba, és az istálló úgy döntött, jobb, ha pihen.

Megbízhatóság: Ferrari-Renault 1-1

A Renault tesztelői, Heikki Kovalainen, José Maria Lopez, Giancarlo Fisichella és a szeptemberben szerződtetett Nelson Piquet Jr. a leggyorsabbak voltak Jerezben és Silverstone-ban. A mérnökök több fejlesztéssel készülnek, a Michelin, amely utolsó három F-1-es versenyén indul kiszállása előtt, szintén.

A Ferrari a két hét alatt minden probléma nélkül körözött, a Renault-nak Jerezben viszont voltak ugyanolyan motorgondjai, mint Monzában. Nem is titkolták, keresik a hiba okát, egyelőre nem tudni biztosan, megtalálták-e, de valószínű, igen.

Motiváció: Schumacher-Alonso 1-1

Az autó, illetve a felkészültség mellett rengeteget számít majd a motiváció. Alonso azt mondta, soha nem akart még ennyire győzni, 110 százalékig biztos sikerében: utolsó három fellépésére készül a Renault-nál, mielőtt jövőre McLarenre vált, míg a Michelin szintén búcsúzik, ám a Forma-1-től. Mindenképp a csúcson akarnak kiszállni mindketten.

Ott akarja viszont abbahagyni Michael Schumacher is, akinek a szezonzáró brazil verseny leintése pályafutása végét jelenti. Minden vágya, hogy világbajnokként vonuljon vissza, nyolcszoros győztesként, tökéletesen stílusosan fejezze be, megkoronázva eddigi karrierjét.

Csapattársak: Ferrari-Renault 1-0

A döntő futamokon kulcsfeladat várhat a csapattársakra, Felipe Massára és Giancarlo Fisichellára. A ferraris élete formájában fut, augusztus végén először győzött, mindig a dobogó közelében van, edzéseken, időmérőn a legjobbak között, nem sokkal lemaradva Schumachertől, sőt, néha előtte. Olasz riválisa ellenben szenved a meggyengült Renault-ban, szintje az 5-8. hely, jelentősen javulnia kellene, ha segíteni szeretné Alonsót. Erre van is esélye, tavaly Japánban az utolsó körig vezetett, végül másodikként futott be.

Csapatok: Ferrari-Renault 1-0

A Ferrari kétségtelenül az F-1 legszervezettebb csapata, bár a szezon elején a Renault előtte járt. Az olaszok a nyáron újra összekapták magukat, Monzában pedig végképp rendezték a problémákat: Schumacher bejelentése mindent tisztázott, kiderült, kik lesznek az új pilóták, így százszázalékosan fő feladatukra, a versenyzésre koncentrálhatnak. Nem mellékesen, abban jobbak is, mint a Renault, Ross Brawn taktikai érzéke már nem egy GP-győzelmet hozott Schumachernek. A másik oldalon nincs az angol szakemberhez fogható zseni.

Zöldasztal: Ferrari-Renault 1-1

Az FIA futamfelügyelői, illetve maga a szervezet jelentősen befolyásolták már eddig is a világbajnkságot. Monacóban Michael Schumachert sorolták a mezőny végére megkérdőjelezhető bizonyítékok alapján az időmérőn történt események miatt, júliusban meg a szövetség betiltotta a már emlegetett lengéscsillapítót.


Michael Schumacher is elszánt (fotó: AFP)

A Magyar GP-n előbb Alonsót, majd Schumachert sújtottak időbüntetéssel egy-egy edzésen elkövetett szabálytalanság miatt - mindkettő indokolt volt - , Monzában Alonsót meszelték el súlyosan: visszasorolása még a helyi, Ferrari-drukker médiát is megbotránkoztatta. Ráadásul az ítélet után néhány nappal megváltoztatták a büntetés alapját adó előírást, Bernie Ecclestone pedig azt mondta, színjáték volt az egész ügy, Alonso ellen nem is volt bizonyíték.

Nehéz elképzelni, hogy a befejező három nagydíjon nem lesz újra szerepük az ellenőröknek, csak remélhetjük, nem fogják újabb büntetésekkel még hiteltelenebbé tenni a vb-t.

Mivel Alonso Monzája elméletileg kiegyenlíthette Schumacher Monacóját, talán nem lesz újabb zöldasztal melletti döntés. A bírákra viszont rettentően nehéz napok várnak, az esélyes csapatok próbálkozni fognak, óriási nyomást gyakorolva az FIA-ra, illetve annak ellenőreire a kétes, vagy kétesnek mondott helyzetek megítélésénél. Reméljük, a vb-t nem FIA-ítéletek döntik el.

Tudás: Schumacher-Alonso 1-1

Ha valóban nem szólnak közbe a külső körülmények, és a csapattársak sem jutnak szerephez, a két pilótán múlhat a siker. Michael Schumachert még 37 évesen is a mezőny leggyorsabb pilótájának tartják, de valószínűbb, hogy Alonso és közte már nincs különbség e téren.

A nyomás mindkettejükön óriási lesz, az dönthet, ezt ki bírja jobban. Alonso higgadtabbnak tűnik a kritikus helyzeteknél, ám ezt Schumacher tizenhat évnyi tapasztalatával egyensúlyozhatja.

Ferrari-Renault 8-6

A szempontokat összesítve a végeredmény enyhe Ferrari-fölényt tükröz, újabb Schumacher-vb-t jósol. Az erőviszonyok elmozdulása viszont azonnal szoros versenyt eredményezhet, és a Forma-1-ben elég gyakran borul a papírforma. Főleg idén.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.