Briatore helyretette Alonsót

2006.10.06. 14:37
Eligazította versenyzőit a vasárnapi japán Forma-1-es futam előtt Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke. Világbajnok pilótája, Fernando Alonso hétközben kritizálta a csapatot, de a beszélgetés után azt nyilatkozta, fantasztikus a hangulat a gárdánál, és sosem voltak egységesebbek.
Elbeszélgetett pilótáival, Fernando Alonsóval és Giancarlo Fisichellával a Japán Nagydíj előtti este Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke. A világbajnok a hét elején a spanyol AS című lapnak adott interjújában kritizálta csapatát, olasz társát és a Michelin gumiszállítót is.

Semmi gond Briatore szerint

A csütörtöki, szuzukai sajtótájékoztatón aztán pletykának minősítette az interjút, tagadta, bármi negatívat is mondott volna az istállóról. Annyit ismert el, hogy néhány dologgal nem elégedett, egyedül érzi magát, a Renault nem segíti százszázalékosan, sem Fisichella.

Briatore tisztázta a helyzetet: "Beszéltem Fernandóval és Fisichellával, nem hiszem, hogy bármilyen problémánk is lenne. A történtek után talán még inkább motiváltak vagyunk".

Szabotázsról szó sincs

Alonso az AS-nek állította, a Renault nem akarja, hogy ő nyerje az egyéni vb-címet, mert ha összejönne neki, jövőre új alakulata, a McLaren autóján lenne az 1-es rajtszám.

"Abszolút Fernando mögött állunk. Egyedül Budapesten hibáztunk a kárára, de az ilyesmi megtörténik. Akkor elveszítettünk tíz pontot, ez így van" - cáfolta a szabotázs lehetőségét az autosport.com-nak a menedzser.

A Renault-nál senki nem értette, mire célzott Alonso azzal, hogy egyedül van, és nem segítik eléggé, a csütörtöki sajtótájékoztatón még ő maga sem tudta kifejteni, mire gondol.

Előjött az éves dilije

Briatore könnyedén talált magyarázatot világbajnoka kifakadására: "Fernando már tavaly is előállt ezzel, talán évente előjön nála egyszer. Most már túl van rajta, úgyhogy az utolsó két versenyre rendben lesz".

A hatszemközti tanácskozás után Alonso véleménye is jócskán változott. "Fantasztikus a hangulat a csapatnál, jobb, mint valaha. Flavio megpróbálta motiválni Fisit és engem, hogy ugyanúgy menjünk, mint Kínában, és ezúttal a vasárnap is jól sikerüljön. Újra teljes odaadással kell megpróbálnunk legyőzni a Ferrarit, különösen a versenyen" - nyilatkozta pénteken Japánban a 25 éves klasszis.

A csalódás után pakolt ki Alonso

Egy hete Kínában, esős időben a Renault uralta az összes edzést, az időmérőt és féltávig a versenyt is, ám akkor rossz gumiválasztás miatt Alonso húszmásodperces előnyét, majd a futamot is elveszítette, csak második lett nagy riválisa, Michael Schumacher mögött. Ezt követően jelent meg Spanyolországban a bonyodalmat okozó interjú.

Két futammal a vb vége előtt Schumacher és Alonso azonos pontszámmal a vb élén állnak, de a ferraris több győzelmével vezet. A pénteki tréningen nagyjából egyforma gyorsak voltak, a valószínűleg száraz pályán zajló időmérőn, szombaton, illetve a futamon, vasárnap a Ferrari a favorit, bár úgy tűnik, a különbség nagyon kicsi a két világbajnok között.