Senna vs. Schumacher: vita, ütközések, fojtogatás, előzés

2006.11.13. 18:26
Alig három szezont töltött egymás mellett a Forma-1-es pályákon Ayrton Senna és Michael Schumacher, de több emlékezetes pillanatot is hagytak maguk után: ütközés, előzések és két felejthetetlen csata.
A brazil legenda tragikus halála miatt három évet sem versenyzett egymás ellen Ayrton Senna és Michael Schumacher, de rivalizálásuk a rövid idő ellenére is emlékezetessé vált.

Amikor Schumacher a Forma-1-be került, 1991-ben, Senna a csúcson volt, harmadik világbajnokságát nyerte. Ebben az évben autóikkal még nem kerültek közel egymáshoz a pályán, de egy szűk esztendőt sem kellett várni az első összeütközésre: az 1992-es Francia Nagydíjon az Adelaide-hajtűben a német nekiment a McLarennek, Senna feladta, a támadó egy orrcsere után folytatta a körözést.

A futamot követően Senna a pályán próbálta rendre tanítani az újoncot, látványos beszélgetésük viszont nem járt eredménnyel - ezt tükrözi a háromszoros bajnok arca -, nem sikerült meggyőznie fiatal kollégáját arról, hogy hibázott.

Néhány héttel később, egy hockenheimi tesztelésen Senna már nem tudott ilyen nyugodt maradni: Schumacher a pályán bevágott elé, csak satufékkel sikerült elkerülnie az ütközést. Nem próbálta meggyőzni a németet, a boxban dühösen rontott neki, torkon ragadta, és csak a mclarenes szerelők közbelépésének köszönhető, hogy nem fajult tovább az affér. Schumacher viccesen fogta fel, a jelenetet végignéző újságíróknak azt mondta: "Senna csak meg akarta masszírozni a nyakam."

A következő, 1993-as szezon dél-afrikai szezonnyitóján a fiatal német húzta a rövidebbet: belülről próbált előzni, de nem volt elég közel, Senna becsukta a kaput, a McLaren jobb hátulja elvitte a Benetton elejét, ami kipördült.

Alig fél év múlva Silverstone volt a helyszín, ahol Senna az igen gyenge McLaren-Forddal először legnagyobb riválisát, Alain Prostot tartotta maga mögött szenzációsan, majd Schumachernek gyűlt meg vele a baja. A német benettonos csapatfőnöke, Flavio Briatore tajtékzott a dühtől a boxban, mire pilótájának végre sikerült leküzdenie a brazilt. A szupersztár és a későbbi bajnok leglátványosabb csatája volt.

Kettejük párharcává vált az 1994-es idény, bár mindenki azt várta, Senna simán besöpri a vb-t. Nagy győzelemre készült idénynyitó hazai futamán, Brazíliában, de Schumacher meglepte, nagy küzdelemben legyőzte, a háromszoros világbajnok célba sem ért: néhány körrel a vége előtt, amikor megpróbálta befogni ellenfelét, megpördült, és feladta.

Párharcuk nem teljesedhetett ki, Ayrton Senna bő egy hónappal később, Imolában meghalt. Balesete pillanatában Schumacher volt hozzá legközelebb, a második helyen, a Williams-Renault mögött haladt, amikor az elhagyta a pályát. A Benetton-Ford belső kamerájából tökéletesen látszik a tragikus bukás.