Vizsgálják a McLaren kettős győzelmét

2007.05.28. 18:35
Vizsgálatot indított a Nemzetközi Autómobilszövetség annak kiderítésére, sportszerűtlenül járt-e el a McLaren a monacói nagydíjon: a gyanú szerint a rajt-cél győzelmet arató Alonsót azzal is védték végig mögötte autózó csapattársától, hogy Hamiltont feleslegesen korán hívták a boxba.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a spanyol Fernando Alonso sportszerű körülmények között végzett-e az élen csapattársa, a brit Lewis Hamilton előtt a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjon. A címvédő 4,095 másodperccel előzte meg az újoncot, akitől így átvette a vezetést az összetett pontversenyben. A gyanú szerint a McLaren furcsa módon kétszer is idő előtt hívta ki a boxba Hamiltont.

"Nem izgulunk a vizsgálat miatt, hiszen a futam előtt és alatt is a sportszerűség szellemében hoztuk döntéseinket, nem vétettünk a szabályok ellen" - áll az istálló hétfői közleményében. Közvetlen a verseny után Alonso úgy nyilatkozott, meglepte fölényük. Hamilton azt mondta, "remek verseny volt, a hajrában, a lágy abroncsokkal tökéletese volt az autó. Rámentem Fernandóra, de esélyem sem lehetett egy kétszeres világbajnok ellen. Pedig végig a limiten vezettem, nem is tudom, hányszor koccoltam le a korlátot. Az autó szerencsémre erős volt és megbízható, mindent kibírt".

Az angol újonc pedig a verseny utolsó harmadában tíz másodperces hátrányt lefaragva, a kétszeres világbajnoknál jóval gyorsabb köröket autózva érkezett meg Alonso mögé, akit aztán csaknem letolt a pályáról. Igazi küzdelemre nem került sor, két, egymás sarkában megtett kör után Hamilton lemaradt és néhány másodperces különbséget tartva őrizte a második helyét. Azt, hogy erre utasítást kapott, nem csak sejteni lehet: "nem szeretem lassítani a pilótáimat, de Monacóban reagálnunk kellett a helyzetre, ha nyerni akartunk. Vannak pályák, ahol szabadon lehet vezetni, de itt nem - mondta motorsport-total.com-nak Ron Dennis csapatfőnök, nyilván arra utalva, hogy a szűk utcai pályán egy előzési kisérlet akár mindkét pilóta kiesésével is végződhetett volna.

A 2002-es Osztrák Nagydíjon a német Michael Schumacher - a csapat utasítására - az utolsó egyenesben előzte meg márkatársát, a brazil Rubens Barrichellót. Az eset miatt akkor a Ferrari egymillió dolláros büntetést kapott.