Nándor
7 °C
23 °C

Kubica karcolás nélkül megúszta, Hamilton behúzta az elsőt

2007.06.10. 23:01
Hatodik futamán szerezte első F1-es győzelmét az újonc, aki pénteken vezetett először a kanadai pályán, és már nyolc pont előnnyel áll a vb élén. A BMW balesete akkora volt, hogy a kocsi eleje kilyukadt, Kubica lábfeje kilógott elöl. Eszméletét csak egy pillanatra veszítette el, valószínűleg megúszta sérülés nélkül, hétfőn kiengedik a kórházból, talán már pénteken versenyezni fog. Alonso büntetése, Massa kizárása miatt csalódott.

Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Kanadai Nagydíjat, ami egy vérfagyasztó baleset, kizárások, büntetések és kicsúszások miatt a szezon első izgalmas futama volt.

Már a rajt látványosra sikerült, az élről Hamilton, mellőle Alonso indult el jól, mögülük viszont Nick Heidfeld tökéletesen. Az angolnak sikerült leblokkolnia a németet, csapattársa előzési kísérlete viszont a füvön végződött, és egy kanyar levágása után a harmadik helyen találta magát.

Alonso a huszadik körig még háromszor ismételte meg ezt az akciót, az élen az angol eltűnt, Heidfeldel a világbajnok nem tudta tartani a tempót.

Több kisebb pördülés mellett Adrian Sutil balesete volt az első jelentősebb, lecsiszolta kocsiját a falon, bejött a biztonsági autó. Hamilton és Heidfeld szerencséjükre egy-egy körrel korábban letudták első tankolásukat, Alonso viszont az új szabályokkal ellentétben épp abban a körben állt a boxba, amikor kijött a safety car, ezért áthaladó büntetést kapott.

A Kanadai GP végeredménye
1. Hamilton McLaren 1h44:11.292
2. Heidfeld BMW + 4.343
3. Wurz Williams + 5.325
4. Kovalainen Renault + 6.729
5. Raikkonen Ferrari + 13.007
6. Sato Super Aguri + 16.698
7. Alonso McLaren + 21.936
8. R.Schumacher Toyota + 22.888
9. Webber Red Bull + 22.960
10. Rosberg Williams + 23.984
11. Davidson Super Aguri + 24.318
12. Barrichello Honda + 30.439

Felipe Massa és Giancarlo Fisichella bajba kerültek, mert elhagyták a depót, miközben - nem tudni, miért - annak végén piros lámpa világított, azaz le volt zárva. Robert Kubica megállt, megvárta a zöldet, az olaszt és a brazilt viszont később kizárták.

Kubica mellett épp a várakozás miatt ment el Trulli, majd két kör múlva a pályán találkoztak. A lengyel kívülről próbált előzni, a Toyota talán bemozdult feléje egy kicsit, a BMW a fűre került. Nagyjából 250 kilométer/órás sebességgel hagyta el az aszfaltot a gép, a füvön első szárnya letört, valószínűleg ettől megdobódott, eltalált jobb első kerekével egy betonfalat. Lendületét ez valamennyire szerencsére megtörte - a kerék elszállt -, de az autó még mindig hatalmas sebességgel, biztosan kétszáz fölött száguldott, és a következő betonfalnak szinte frontálisan ütközött neki.

Kubica szerencséjére a kocsi fölfelé pattant, a levegőbe repült, majd háromszor felborult, és végül az oldalán, a túlsó szalagkorlátnak csúszva állt meg. Borzasztó baleset volt, a roncs eleje kilyukadt, a pilóta lábfejét látni lehetett.

Egyértelműen tragikus kimenetelű bukásnak tűnt, de a BMW mintegy húsz perccel később közölte, Kubica magánál volt a becsapódás után, tudtukkal komoly baja nem lett. A pálya kórházából helikopterrel vitték egy montreali klinikára további vizsgálatokra. Később megerősítették, lábát törte, de magyar idő szerint este tíz óra körül kiderült, valószínűleg semmi baja nem lett.

Mario Theissen BMW-csapatfőnök úgy nyilatkozott, a kórházból kaptak híreket, versenyzőjük megúszta, éjjelre benntartják, de hétfőn kiengedik. Minden bizonnyal ki kell hagynia a következő futamot, jövő vasárnap, de erről csak a helyszínen, Indianapolisban fognak dönteni.


A Kanadai GP képekben

A futam persze biztonsági kocsival folytatódott, majd a mindenből kimaradó Hamilton-Heidfeld duó újra elhúzott az élen, Alonso letöltötte büntetését, és visszaesett tizenötödiknek. Anthony Davidson a harmadik helyről ment véletlenül a boxba, mert elvétette az utolsó kanyart, Trulli és Nico Rosberg egyszerre pördültek meg, de mindketten folytatni tudták.

Alonso hihetetlen gyorsasággal jött előre, ám megakasztotta az újabb biztonsági autós periódus. Ezúttal Cristijan Albers hagyta Spykerének darabjait a pályán, a mezőny újra összerázódott. A vezető duó megint épp letudta tankolását, a többiek újra a sárga zászlós periódusban kényszerültek a boxba.

Ekkor előzte meg a depóban Alonso Raikkönent, és ekkor, az 50. kör környékén zárták ki Massát és Fisichellát, mert előtte átmentek a piroson.

A futam 54 fordulót követően folytatódhatott, a száguldó Alonso újfent levágta az első kanyart, ám ezúttal hárman megelőzték.

Alig egykörnyi nyugalom után Vitantonio Liuzzi gyalulta le autóját az utolsó kanyarban, a Bajnokok falánál, és újra, negyedszer is bejött a Safety car.

A gépet az 59. körre takarították el a lassú menetben a falnak csúszó Jarno Trulli Toyotájával együtt, és az utolsó tíz körre elengedték a mezőnyt, ami már csak tizenkét autóból állt.

Hamilton újfent elhúzott, Heidfeld hamar 4-5 másodperccel lemaradt mögötte. Hátrébb Alonso sokadszor is megkezdte a felzárkózást, hatodiknak jött föl, amikor gumijai szinte egyik pillanatról a másikra elhasználódtak, és lassulni kezdett, az előtte haladó Raikkönennel együtt.

A vb állása hat futam után
1. Lewis Hamilton 48 p
2. Fernando Alonso 40 p
3. Felipe Massa 33 p
4. Kimi Raikkönen 27 p
5. Nick Heidfeld 26 p
6. Giancarlo Fisichella 13 p
7. Robert Kubica 12 p

A McLaren annyira nem tapadt, hogy Takuma Szato a Super Agurival kívülről előzte meg három körrel a leintés előtt.

Innét a célig már nem történt különösebb, Hamilton hibátlan vezetéssel megszerezte első futamgyőzelmét élete hatodik F1-es GP-jén, egy olyan pályán, amit pénteken látott először, előtte még nem is vezetett rajta.

Heidfeld bekocogott mögötte, a harmadik a williamses Alex Wurz lett, aki két év után hozott dobogós helyet az istállónak. Ráadásul úgy, hogy szinte végig törött hátsó szárnnyal futott, mert még a futam elején Scott Speed kocsija beleütközött.

Heikki Kovalainen lett a negyedik, az egész futamon észrevehetetelen, nagyon átlagon aluli Kimi Raikkönen az ötödik, Szato hatodiknak, Alonso hetediknek ért be. Még a hetek óta pocsékul vezető, a Toyotánál a kirúgás szélén álló Ralf Schumachernek is jutott egy pont.

Hamilton nyolc egységnyi előnyhöz jutott sikerével, ennél nagyobb különbséggel idén még senki nem állt az élen, valamint folytatta százszázalékos dobogós sorozatát, harmadiknál rosszabb még nem volt.

A következő futamra alig egy hetet kell várni, jövő vasárnap kissé délebbre, Indianapolisban fut a Forma-1. Szinte biztosan az újraszületett Robert Kubica nélkül, de valószínűleg egy újabb szupertehetséggel, a beugrásra legesélyesebb húszéves Sebastian Vettellel.

Hamilton apjának ajánlotta a győzelmét

Lewis Hamilton: "Fantasztikus nap, ez történelem. Először voltam itt Kanadában, már eddig is hihetetlen szezon után, az első győzelemre vártam. Rég készen álltam erre a sikerre, csak idő kérdése volt, hogy jöjjön. Hallottam, mi történt Kubicával, jó barátom, de ezt a győzelmet mégis apámnak ajánlom".

Fernando Alonso: "A biztonsági autó lottóvá teszi a versenyt, ahhoz pedig szerencsére van szükség. A 24. körben kellett kiállnom először tankolni, épp amikor jött az első lassú fázis. A másodikra 49-50. forduló környékén következett volna, a következő biztonsági szakasz egy körrel előtte kezdődött. Ennyi volt a versenyem".