A McLaren belebukhat a Hamilton-Alonso feszültségbe

2007.06.18. 17:10
Veszíthet a McLaren a csapaton belül alakuló hangulat miatt, álltja Alain Prost, aki a nyolcvanas évek végén került hasonló helyzetbe Ayrton Sennával az angol istálló színeiben. A csapatvezetők nem aggódnak Lewis Hamilton és Fernando Alonso viszonya miatt, de elismerik, negatívan is befolyásolhatja a gárda teljesítményét.

A McLarennél örülnek az élesedő Hamilton-Alonso párharcnak, legalábbis amíg jobb lesz miatta az istálló, árulta el Martin Whitmarsh általános igazgató.

Vasárnap Lewis Hamilton második futamgyőzelmét szerezte, tíz pontra növelte előnyét a bajnokságban csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso előtt. A nagydíj szoros volt, a spanyol végig néhány másodpercen belül követte az angolt, egyszer próbálta megelőzni, de az újonc visszaverte.

"Számítok-e további spekulációkra a versenyzőink kapcsolata miatt? Igen. Az az igazság, mindketten győztesek és nyerni akarnak" - mondta Whitmarsh az autosport.com-nak.

A leintés után Alonso jól leplezte csalódottságát, szerinte már a rajtnál eldőlt minden, de nem aggódik, mert a szezon még hosszú.

"Ha Fernando örült volna, amikor kiszállt az autóból, nagyon meg lennék ijedve. A párbaj árthat is, de jelenleg nem ez a helyzet. Ha két csúcspilótád van, egymás ellen fognak menni."

A futamot követően kiderült, a verseny felénél Alonso azt akarta, engedje őt el Hamilton, de a boxból nem utasították erre az angolt. Nem tudni, szándékosan-e, de Whitmarsh utolsó mondataival valószínűleg csak gerjesztette a kezdődő konfliktust.

"Nagy a nyomás Fernandón, mert Lewis fiatal, magabiztos és látszólag legyőzhetetlen. Fernando fenomenális pilóta, a szezon még hosszú és ő még mindig világbajnok akar lenni."

A jelenlegi helyzet nagyon hasonlít a közel húsz évvel ezelőttire, amikor a McLarenhez a kétszeres bajnok Alain Prost mellé szerződtették a fiatal és feltörekvő tehetséget, Ayrton Sennát. Minden idők legerősebb pilótakettősének tagjai hamar szembe kerültek egymással, alig fél év után már nem is nagyon beszéltek, kivéve a kötelező taktikai tanácskozásokat. Így is sikeresek voltak: a McLaren 1988-ban egy kivételével az összes futamot megnyerte, Senna bajnok lett, 1989-ben Prost visszavágott, majd átment a Ferrarihoz.

Prost szerint napjaink Forma-1-ében már nem kifizetődő azonos feltételeket adni a versenyzőknek, a McLaren belebukhat, ha ezt teszi. "Két egyenlő autó egy csapaton belül hibás filozófia. Ártani fog az istállónak, mert túl nagy feszültséget okoz" - nyilatkozta a spanyol El País című lapnak.

Nagyon persze még nem kell aggódnia Ron Dennisnek, aki annak idején a Prost-Senna duót is sikerrel menedzselte. Istállója harmincöt ponttal vezet a Ferrari előtt, pilótái is elsők, a ferraris Felipe Massa kilenc egységgel van Alonso, tizenkilenccel Hamilton mögött.

A csapatfőnök Indianapolis után azt mondta, boldogan hagyta őket versenyezni, büszke pilótáira és arra, ahogy a pályán kezelték a szoros helyzeteket.