Hamilton győzött az ausztrál káoszban

2008.03.16. 05:19
A győztes Lewis Hamiltonnak nem, a mezőnynek viszont izgalmas futama volt Melbourne-ben: csak hét autó ért célba. A Ferrari nullapontos: Raikkönen kétszer csúszott ki, majd föladta. BMW és Williams a dobogón, Alonso negyedik. Rubens Barrichellót kizárták.

Simán nyerte Lewis Hamilton a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat. Második Nick Heidfeld, harmadik Nico Rosberg lett.

A három dobogós mögött igen zavaros volt a futam, a biztonsági autó többször, rögtön a rajtbalesetek után is lassította a mezőnyt, Timo Glock hatalmasat bukott, mázlija van, hogy sérülés nélkül megúszta. Coulthard is ütközött, mindkét esetben le kellett lassítani a mezőnyt, hogy összegyűjthessék a törmeléket.

Nézze meg képeinket!

A mclarenes győztes szinte a rajttól a célig vezetett, sokáig csapattársa, Heikki Kovalainen előtt. Vb-ellenfelének, a címvédő Kimi Raikkönen rossz napja volt, bár remekül rajtolt - nyolc helyet jött föl - beragadt Rubens Barrichello mögé. Végül megelőzte, feljött a dobogóig, de Kovalainen mögött hibázott, kicsúszott, majd visszatérése után megismételte. Végül a hajrában motorhiba miatt kellett feladnia.

A Ferrarinak nála is szerencsétlenebb délutánja volt, Felipe Massa szintén kiesett műszaki hiba miatt, így a világbajnok csapat nulla ponttal zárta volna az első nagydíjat. Néhány órával a leintés után viszont a hatodik Barrichellót kizárták, mert piros lámpa alatt hajtott ki a boxutcából, amikor tiltott tankolásért kapott 10 másodperces büntetését teljesítette. Így Raikkönen, bár célba nem ért, egy pontot kapott.

Remekül szerepelt viszont a BMW: Heidfeld élközelben végzett, Robert Kubica szintén ott lett volna, ha Kazuki Nakajima nem megy neki az egyik biztonsági szakasz alatt.

A Williams dobogónak örülhetett, Nico Rosberg végig kiegyensúlyozottan és magabiztosan vezetett, zavartalanul lett harmadik. Megelőzte a szintén szenzációs Fernando Alonsót, aki a gyengének tűnő Renault-t hozta be a negyedik helyre.

A verseny pechese Sebastian Bourdais, aki újonc létére a negyedik pozícióból állt ki két környire a céltól motorhiba miatt a tavalyi autóját használó Toro Rosso-Ferrari volánja mögött.

A győztes Hamilton ötödik GP-sikerét szerezte, természetesen vezeti a pontversenyt. A következő futam alig egy hét múlva lesz Malajziában.

Az Ausztrál GP körről körre

5.30: Az autók elindultak a felvezető körre.

Rajt: Hamilton jól jött el, Kubica még jobban, de az angol fordult elsőnek. Raikkönen a hetedik helyre startolt előre a 15. helyről, Massa visszaesett, és volt még egy koccanás.

1. kör: A kusza rajt miatt a biztonsági autó a pályán. Felipe Massa törött első szárnnyal jött a boxba, kicserélték. A gumifalba pördült a brazil. Giancarlo Fisichella kiesett az indulásnál, Mark Webber is feladta, Jenson Button szintén.

3.: Újra gyorsíthattak az autók, Hamilton megtartotta vezető helyét.

4.: Az angol félelmetesen gyors kört futott, másodperceket vert Kubicára. Sebastian Vettel is befejezte.

5.: Hamilton, Kubica, Kovalainen zavartalanul, kissé elszakadva egymástól. Raikkönen Ferrarija a puhább gumikon lemaradt a hetedik helyről, nyolcadik Barrichello mögött, és kezd visszaesni.

6.: Fernando Alonso a Renault-val tizedik, lemaradva Coulthardtól.

7.: Rosberg, Heidfeld, Trulli, Barrichello, Raikkönen, Coulthard, Alonso a sorrend a dobogósok mögött.

8.: Raikkönen gumija helyre jött, befogta Barrichellót a világbajnok.

10.: Hamilton már nyolc másodperccel otthagyta Kubicát és Kovalainent.

14.: A mclarenes előnye az élen tíz másodperc fölött, majd' 1,5 másodperccel gyorsabb, mint Kubica.

16.: Kubica kezdte a kerékcseréket. Újra keményebb keverékű gumit kapott a BMW-s. Nyolcadiknak, Raikkönen mögé állt vissza a versenybe.

17.:Raikkönen Barrichello sarkában van, de nem bír a Honda elé kerülni.

18.: Hamilton jött benzinért és gumikért. Heidfeld mögé, negyediknek jött vissza az angol.

19.: Raikkönen megelőzte Barrichellót. Remek manőver volt, jobbkanyarban a belső íven.

20.: Azonnal el is lépett a Ferrari a Hondától. Jarno Trulli a boxba állt, és az ötödik helyről feladta a versenyt.

21.: Heidfeld megelőzte Rosberget a depóban, Kovalainen vezeti a versenyt. Hamilton, Raikkönen a sorrend mögötte, de a két finn még nem tankolt.

22.: Kovalainen is járt a boxban, Hamilton visszakerült az élre. A két finn közvetlenül egymás mögött második és harmadik, a ferraris a támadó. Az angol épp egy célegyenesnyivel az élen.

23.: Raikkönen és Alonso még mindig nem álltak meg tankolni. A kétszeres bajnok a hatodik helyen megy.

25.: A világbajnokok talán egy kiállásra hajtanak. Massa összeütközött Coultharddal, a Red Bull összetört és kiszállt a versenyből. A skót ráhúzott a brazilra, de ő fázott rá. BIztonsági autó a pályán.

26.: A mezőny összerázódik, az egykiállásos taktika bejöhet a két bajnoknak.

28.: Kubica és Alonso kiálltak a boxba. Raikkönen nem jött még, de egyszer korábban már próbálkozott.

30.: Bő féltávnál újraindult a futam. 28 kör a végéig. Hamilton eljött újra, Raikkönen előzéssel próbálkozott, de nagyon elfékezte magát, Kovalainen mögül kicsúszott a kavicságyba. Alig tudott visszaevickélni, győzelmi sanszát is elveszítette.

31.: Massa és Piquet lelassultak, feladták a futamot.

35.: Hamilton, Kovalainen, Heidfeld, Rosberg, Barrichello, Bourdais, Kubica, Alonso a sorrend. Raikkönen kicsúszása és kerékcseréje után a 11. helyre esett vissza.

39.: Hamilton döntögeti a körrekordot, zavartalanul az élen.

Bő féltávnál újraindult a futam

40.: Alonso 101%-on üldözi Kubicát, egyelőre nem próbálkozott előzéssel. Heidfeld kezdi befogni Kovalainent.

42.: Hamilton kijött második kerékcseréjére, Raikkönen megpördült a 11. helyen, de visszaállt a futamba. Ferrarijának bal hátsó kereke a fűre futott.

43.: Heidfeld is benzint kapott. Timo Glock összetörte Toyotáját, biztonsági kocsi. Gépe nagyon roncsolódott, miután fölrepült a levegőbe a fűről visszatérőben. Egyelőre nem is szállt ki a német.

44.: Glock kimászott az ülésből. A boxban Barrichello elrántotta a tankoló szerelőjét. Valószínűleg nem tankolhatott volna a brazil.

46.: Barrichello szabálytalanul tankolt, büntetni fogják. Kovalainen letudta második kerékcseréjét, Alonso szintén. Raikkönen a nyolcadik, Alonso tizedik. Hamilton az élen.

47.: Huszonkét kocsiból tíz maradt versenyben. Újraindult a futam. Nakajima és Kubica összeütközhettek, mindketten a boxba álltak, a lengyel feladta.

48.: Kovalainen megelőzte Raikkönent, de lesodródtak mindketten az ívről, így Alonso mindkettejüket lehagyta. A spanyol így már a negyedik helyért támadja Bourdais-t. Barrichello 10 másodperces büntetést kapott, és letöltötte.

50.: Hamilton, Heidfeld, Rosberg dobogósok, szét is szakadtak, mögöttük viszont nagy a csata a negyedik helyért.

51.: Raikkönen lelassult, zsigulihangja van a Ferrarinak. De így is hetedik.

54.: Kovalainen támadja Alonsót, Bourdais megtartja a negyedik helyet, úgy tűnik.

55.: Raikkönen Ferrarija megadta magát, a boxutca elején leparkolt a finn.

56.: Bourdais motorja elfüstölt, Alonso a negyedik helyen, sarkában Kovalainennel.

57.: Kovalainen megelőzte Alonsót, de aztán lelassult, és a spanyol viszavette a negyedik helyet.

58., utolsó kör: Lewis Hamilton megnyerte az Ausztrál Nagydíjat, Nick Heidfeld és Nico Rosberg előtt. Fernando Alonso negyedik, Heikki Kovalainen ötödik lett.

Az Ausztrál GP végeredménye

1. Hamilton McLaren-Mercedes (B) 1h34:50.616
2. Heidfeld BMW Sauber (B) + 5.478
3. Rosberg Williams-Toyota (B) + 8.163
4. Alonso Renault (B) + 17.181
5. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 18.014
6. Barrichello Honda (B) + 52.453
7. Nakajima Williams-Toyota (B) + 1 kör
8. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) + 2 kör
9. Raikkonen Ferrari (B) + 3 kör

Rubens Barrichellót kizárták, így a mögötte végzettek eggyel előrébb ugrottak. A vb állása az első futam után:

1. Hamilton 10 pont
2. Heidfeld 8
3. Rosberg 6
4. Alonso 5
5. Kovalainen 4
6. Nakajima 3
7. Bourdais 2
8. Raikkönen 1