Dennis lemondott a csapatfőnökségről

2009.01.16. 15:28
Az F1-es McLaren főnöke marad az istállónál, csak kevesebbet vállal a napi munkából. Sok versenyre azért elutazik, utódja eddigi helyettese, Martin Whitmarsh.

Bejelentette a McLaren pénteki bemutatóján Ron Dennis csapatfőnök, hogy március 1-jével lemond posztjáról. A Forma-1-es istállótól nem távozik, mint mondta, még keményebben fog dolgozni a McLaren-csoport elnöki pozíciójában, de a menedzsmenttel kapcsolatos feladatokat a továbbiakban eddigi helyettese, Martin Whitmarsh látja el.

”Nem vonulok vissza, célom, hogy még nagyobb erővel dolgozzak más területeken, ám ebbe a heti utazgatás nem fér bele. Martin ellátja ezt, a nagyobb felelősséget örömmel fogadja és élvezni fogja, mivel eddig is együtt csináltunk mindent. A pályák mellett ő hozza a döntéseket, persze több futamra is elmegyek, mert ez a sport a szenvedélyem” – nyilatkozta az MP4-24-es leleplezése után a 61 éves vezető.

Távozása már egy éve fölmerült, de valójában ugyanúgy a csapatnál lesz, mint eddig, csak nem mindig a helyszínen. Közel 30 év után adja át a helyét, amit 1981-ben vett át az előző főnök Teddy Mayertől.

Többek között a McLaren utcai autós programjára figyel, aminek beindítása ”nagy kihívás, a jelenlegi gazdasági helyzetben végképp”. Istállója a csúcson van, tavaly pilótájuk, Lewis Hamilton nyerte a világbajnokságot.