Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Webber: Nem rossz egy kettes számútól

2010.07.11. 18:22
Az ausztrál csalódott volt a szombati szárnydöntés miatt, remek győzelemmel válaszolt csapatának, ami Vettelt eléje helyezte.

"Nem is olyan rossz egy második számú pilótától" - kiáltotta rádiójába Mark Webber Silverstone-ban, miután megnyerte a Brit Nagydíjat.

Az ausztrál arra célzott, szombaton a Red Bull csapattársának, Sebastian Vettelnek adta az ő vezetőszárnyát, miután a német új fejlesztésű alkatrésze eltört, és csak egy maradt belőle. Chris Horner istállófőnök állította, nem kivételeznek a némettel, aki a jobb alkatrésszel megszerezte az első rajthelyet, de nem igazán tudta kimagyarázni magát.

"A tegnapi különleges helyzet volt, először akadtak gondok köztünk. Sosem írtam volna alá a következő évre is, ha tudom, így alakulnak a dolgok - emlékeztetett néhány héttel ezelőtti szerződés-hosszabbítására Webber. - Csalódott voltam, meglátjuk, hogy megyünk tovább, teszem, amit kell, remélem, elég lesz. Működhet a kapcsolat, de csak ha nem feszítjük túl a húrt, vagyis nem történhet folyamatosan ilyesmi, mert az túlságosan megviselne. Viszont ha megtartjuk az egyensúlyt, az motiválhat is. Szombaton nem örültem, biztos vagyok benne, hogy hétfőn beszélgetünk még erről."

Az ausztrál vasárnap lerajtolta Vettelt, majd végig vezetve nyert, a német korai defektje miatt az utolsó helyről jött vissza hetediknek. A pontversenyben így helyet cseréltek, már Webber van előrébb.

"Nem szabadna, hogy ilyesmi történjen. Néhány pilóta felajánlotta nekem a szárnyát a parádékörön, de ragaszkodtam az enyémhez, Seb viszont nem - üzent társának Webber. - A sors keze lett volna a győzelem? Meglehet!"