Egyed, Egon
20 °C
36 °C

Maldonado: Itt minden lehetséges

2012.05.14. 13:03

A semmiből nyerte meg a Spanyol Nagydíjat Pastor Maldonado karrierje második szezonjában, mindössze 24. versenyén máris első lett. A Williams jó hét éve nem győzött, a venezuelai nagyszerű vezetéssel szakította meg a negatív szériát, ráadásul két olyan világbajnokot vert, mint Fernando Alonso és Kimi Raikkönen. Úgy érzi, nem utoljára fordult elő.

"Jól vezetek, érzem a kocsit, a csapatot, tényleg bármi megtörténhet. Újabb győzelmekre számítok, dobogókra, remélem, tudjuk így folytatni" - bizakodott a 27 éves tehetség. Sőt, már a bajnokságot is megemlítette: "Pontokban le vagyunk maradva, sokat kell még dolgoznunk, nem mi vagyunk a legjobb istálló. A kocsi viszont nagyon jó, csak fejlesztenünk kell, és akkor minden lehetséges, annyira kicsik a különbségek".

Maldonadónak a kilencedik helyen 29 pontja van, Vettelnek és Alonsónak az élen 61, alig több, mint egy futamgyőzelemmel van csak lemaradva. Ráadásul a következő verseny Monaco, a kedvenc pályája, ahol tavaly hetedikként ment, míg Hamilton ki nem lökte.

"Nagy lehetőség lesz, hogy újra megmutassuk, mit tudunk, összeszedem magam. Ugyanígy akarom folytatni, mert a kiegyensúlyozottság különösen fontos ebben a bajnokságban" - célzott már Monte-Carlóra a williamses.

És mi lehet az oka a tavaly a vb-t mindössze öt ponttal záró csapat feltámadásának? Az átszervezés. A télen több vezetőt és mérnököt is lecseréltek, Maldonado szerint ez a kulcs.

"Sokat változtattunk a gyárban, átszerveztük a részlegeket, és teljesen más felfogásban kezdtük el építeni az autót. Magas szinten képes teljesíteni ez a kocsi, sok van benne, hogy még erősebb legyen. Nagyon jó motivációt jelent, csak folytatnunk kell a munkát."

Az idei szezon a legszorosabb az utóbbi 25 évben, öt verseny után öt győztes van öt csapatból, az élen álló kettős a maximális 125-ből 61 pontot, még a felét sem gyűjtötte be.