Alonso Ferrarija nyerte a 3. tesztnapot

2013.02.21. 17:32

Pörgött a délelőtt a barcelonai Forma-1-es teszt harmadik napján, többen is vezették rövidebb ideig az időlistát. Fernando Alonso végig az élmezőnyben volt, legtöbbször ő állt az élen, és nagyjából déltől kezdve ott is maradt legelöl 1:21.875-ös körrel. Alig három századdal maradt el a hét eddigi legjobbjától, a mclarenes Sergio Perez szerdai 1:21.848-ától, ám megjavítania nem sikerült.

Igaz, nem is akarta, sem ő, sem más, az ebédszünetben teljesen leült a mezőny, pontosabban hosszapp etapokat futott, sőt, a lotusos Grosjean és a Red Bull-pilóta Webber versenyt szimulált. A francia négy kerékcserével teljesítette a 66 kört.

A sorrend olyannyira beállt, hogy ebéd után, azaz egytől zárásig, ötig nem is változott, kivétel az utolsó két helyet, és a williamses Valtteri Bottast, aki csak délután vette át a Williams-Renault-t csapattársától, Pastor Maldonadótól.

A napnak volt egy visszatérője, Adrian Sutil a Force Indiánál, aki 15 hónap kihagyás után vezetett újra Forma-1-es autót. A német lehet az istálló egyik pilótája, pénteken megy Jules Bianchi, a másik esélyes a posztra, majd a hétvégén összevetik a teljesítményüket. Akit jobbnak találnak, szerződtetik, bár nem kizárt, hogy még a jövő heti teszten is kapnak 1-1 napot a bizonyításra.

Szerdán csak Guido van der Garde késői leállása okozott piros zászlót, 15 perccel a vége előtt, 100 kör fölé jutott Grosjean, Rosberg, Webber és Vergne, ám Alonso is csak 3 fordulóval maradt el a határtól.

A barcelonai gyakorlás pénteken zárul - egy szűk hétre -, és az utolsó napra esőt jósolnak.

Barcelonai teszt, 3. nap, végeredmény

1.  Fernando Alonso         Ferrari         1m21.875s           97 kör
2.  Nico Hulkenberg         Sauber          1m22.160s  +0.285   91
3.  Romain Grosjean         Lotus           1m22.188s  +0.313   119
4.  Nico Rosberg            Mercedes        1m22.611s  +0.736   108
5.  Pastor Maldonado        Williams        1m22.675s  +0.800   79
6.  Valtteri Bottas         Williams        1m22.826s  +0.951   68
7.  Jenson Button           McLaren         1m22.840s  +0.965   71
8.  Adrian Sutil            Force India     1m22.877s  +1.002   78
9.  Mark Webber             Red Bull        1m23.024s  +1.149   108
10.  Jean-Eric Vergne        Toro Rosso      1m23.366s  +1.491   106
11.  Max Chilton             Marussia        1m25.690s  +3.815   58
12.  Giedo van der Garde     Caterham        1m26.177s  +4.302   83