Szilárda
0 °C
6 °C

Letiltotta legjobb mérnökét a McLaren

2013.02.25. 17:05

2014-től a Mercedesnél dolgozik a McLaren eddigi technikai igazgatója, Paddy Lowe, értesült az Autosport magazin. Az újságnak Martin Whitmarsh McLaren-csapatfőnök megerősítette, hogy jövőre már nem náluk lesz a szakember. A főnök azt is bejelentette, hogy a posztról leváltották Lowe-ot, akinek a helyét az előléptetett Tim Goss veszi át.

Lowe a szezon végéig "más pozíciót kap", állította Whitmarsh, ám az újság szerint egyéves kényszerszabadságra küldik, se náluk, sem máshol nem vállalhat munkát. A Mercedes még nem erősítette meg a topmenedzser érkezését, de ez csak idő kérdése.

Lowe szerződtetése januárban merült fel, amikor a Merci elkezdte átalakítani a menedzsmentjét. Akkor cáfolták az átigazolást, a McLaren közölte, legalább idén még a helyén marad. Végül nem így alakult.

Az 50 éves mérnök 1987-ben kezdte F1-karrierjét a Williamsnél, a McLarenhez 1993-ban került, vagyis épp 20 év után távozik. 2011 óta volt övé az egyik legfontosabb poszt, a technikai igazgatóé.

Goss 86 óta van az F1-ben, 1990-ben váltott a Cosworthtól a McLarenhez. Végigjárta a szamárlétrát, most mérnökigazgatóból lép feljebb.