Bizarr helyzetben a Forma-1

2013.08.12. 16:43

Mintegy három hónappal a szezon vége előtt a Pirelli még mindig nem tudja biztosan, számít-e rá a Forma-1, és meghosszabbítják-e az évad végén lejáró szerződését. Paul Hembery nyugodtan, de értetlenül áll a helyzet előtt, ugyanis amint az autosport.com-nak elmondta, mindenkivel egyezkednek, tárgyalnak, sőt, már meg is állapodtak a legtöbb csapattal, ám a FIA még mindig nem hosszabbított velük.

"Ez a lehető legbizarrabb helyzet. Készen áll a szerződés a legtöbb illetékessel, de nem tudjuk, hogyan tovább. Haladunk, kötögetjük a szerződéseket az istállókkal, a promóterekkel, és készülünk 2014-re. Azt csináljuk, amit kérnek tőlünk. A csapatok együttműködnek velünk, a promóterek is és a FIA is, nem tudjuk, mit kellene másképp csinálnunk."

A Pirelli szerepe bizonytalanná vált a június végi defektbalhé miatt, ám Németországban és a Hungaroringen már nyoma sem volt a gumiproblémának. A cég Mogyoródon mutatta be új gumijait, amiket a továbbiakban használni fognak, sikerrel.

"Vissza akartunk térni a régi kerékvágásba. Más típusú verseny volt Magyarországon és a Nürburgringen, de mindkettő remek futam volt. Az utóbbi két GP-n is csak azt tettük, amit kértek tőlünk, és minden jól is alakult" - magyarázta Hembery.

Az év elején a túl gyorsan elhasználódó Pirelliket kritizálták a pilóták, majd jöttek a defektek Silverstone-ban, most viszont már elméletileg semmi akadálya nem lenne, hogy aláírja velük az új szerződést az F1. Főleg, hogy más választás nincs is, az olaszokon kívül másik cég már valószínűleg nem tudna felkészülni 2014-re, annyira rövid az idő addig. A hosszabbítás csak idő kérdése lehet, ám nehezen érthető, miért vár ennyit a nemzetközi szövetség (FIA).