Gyöngyi
9 °C
9 °C

Schumacher: Kimi-Alonso? Robbanásveszély!

2013.09.14. 09:19

Michael Schumacher is megszólalt Alonso-Raikkönen-ügyben, miután szerdán kiderült, hogy csapattársak lesznek a Ferrarinál jövőre. A német, mint ősferraris, tudja, milyen érzés az olaszoknál vezetni, persze azt már kevésbé, hogy milyen, ha az embernek belső ellenfele is van.

"A Ferrari Fernandóval és Kimivel, ez robbanékony vegyületnek tűnik. A rajongóknak tűzijáték lesz, az ellenfeleknek meg nehezen verhető páros. Izgalmas lesz nézni őket" - idézte a Bild a hétszeres világbajnokot, aki tavaly vonult vissza a Forma-1-ből.

Schumacher három csapattársat fogyasztott el a Ferrarinál, Eddie Irvine eligazolt mellőle, Rubens Barrichello megvárta, míg elküldik, Felipe Massa mellől ő jött el, ám csak nyugdíjba ment, és nem azért, mert a brazil megverte.

2006-ban épp Raikkönen miatt lépett Schumacher, most Massának kell távoznia a finn érkezése miatt. 2010-ben pedig Raikkönent építették le, hogy helyet csináljanak Alonsónak. A szuperpáros viszont négy év késéssel összeáll.