Massa nem segít? Micsoda? Dehogynem fog!

2013.09.17. 13:36 Módosítva: 2013.09.17. 13:36

Felipe Massa egy brazil tv-csatornának adott interjújában hétfőn azt állította, nem segíti tovább Fernando Alonsót a Ferrarinál. Mivel jövőre elküldik, semmit nem veszíthet, elméletileg, és már a Lotusszal tárgyal.

A Ferrari-elnök Luca Di Montezemolo reakciójára nem kellett sokat várni, a keddi La Gazzetta dello Sportban megjelent interjú szerint a főnök meg sem hallotta pilótája szavait. Amikor megkérdezték tőle, mit vár a csapatától az idei hátra lévő hét futamon, így felelt: "Az istálló az utolsó méterig támogatni fogja Alonsót, Massától pedig erős hajrára számítok. Felipe kivételes srác, ragyogó egyéniség. Hogy nem segítene Fernandónak? Micsoda? Biztosan segíteni fog. Ahogy segíteni fog a csapat-vb-ben, ugyanúgy fog Alonsónak is a pilóták között".

Montezemolo szavai elég egyértelműnek tűnnek, és arról is beszámolt, versenyzője számított-e leváltására, illetve hogyan fogadta azt.

"A kapcsolatunk tiszta, neki eredményekre volt szüksége, ahogy nekünk is. Jöttek is, csak nem folyamatosan. Akadtak szép futamai, csakhogy kihagyásokkal. Tavaly is hiányoztak a pontjai a konstruktőr-vb-nél. Neki is jót fog tenni a környezetváltozás" - ismertette a történteket Montezemolo.

Ezek után érdeklődve várjuk, mi lesz a hétvégi szingapúri futamon.