Gyöngyi
9 °C
9 °C

Alonso bedobta a törülközőt

2013.09.21. 19:35

Lemondott a világbajnoki címről - szóban legalábbis mindenképp - Fernando Alonso, miután csak a hetedik helyet tudta megszerezni a vasárnapi Szingapúri GP-re.

"Realistának kell lennünk, nem örülhetünk ennek a teljesítménynek. A maximális mennyiségű új alkatrészt hoztuk ide, dolgoznak, de talán nem eleget. Sok dolgot kipróbáltunk, sok mindenen változtattunk, és az autó kicsit jobban is vezethető. Mindenki ugynazért a célért melózik, de a lemaradásunk óriási. És ez szomorú" - szólt be csapatának a kétszeres bajnok.

Ahogy a múltban többször is, következő mondataiban meg már dicsért.

"Elégedettnek kell lennünk azzal, amit a gyárból kapunk. Non-stop dolgoznak. Tényleg nem vagyunk ott teljesítményben, ahol szeretnénk, de nem azért, mert otthon nem hozzák ki magukból a maximumot. Az ellenfeleink se csak a tévét nézik két futam között, folyamatosan fejlesztenek" - idézte őt az Autosport.

Alonso szerint júniusban tört meg valami, amikor a fejlesztésektől lassabb lett az autó, és azt a deficitet azóta sem sikerül ledolgozni.

Nem örül
Nem örül

"Sok leszorítóerőt igénylő pályán, mint a Hungaroring, negyedikek lettünk, lehet, hogy itt is negyedikek leszünk, ami szomorú hír, csakhogy semmit nem tehetünk ellene azon kívül, hogy kidolgozzuk a tökéletes versenystratégiát."

Monza előtt azt mondta, ha ott és itt nem tud faragni Vettel mögötti hátrányából, komolyan elgondolkoznak, érdemes-e tovább javítgatni az idei kocsit, vagy inkább koncentráljanak a következő évi, teljesen új gépre. Jelenleg 53 ponttal vezet Vettel, aki újra a pole pozícióból startol.

"Kétlem, hogy fejlődni tudnánk a következő pár versenyen, hiszen júliusban 8 tized volt a hátrányunk, itt meg 1,1 másodperc. Nem leszünk Koreában és Japánban varázsütésre pole pozícióban" - ironizált a spanyol.

További rossz hír neki, hogy csapattársa, Felipe Massa, aki 6., úgy tűnik, tényleg nem akar segíteni neki a továbbiakban.

"Nem tudom, hogy és miben segíthetnék Fernandónak, Sebastian első, ő hetedik, amiben reménykedhet, hogy Seb autójával történik valami" - mondta a brazil.