Kerékcserés időbüntetés a Forma-1-ben

2013.09.21. 13:45

Megyegyeztek a Forma-1-es csapatok a hétvégi Szingapúri Nagydíjon sok 2014-es szabálymódosításról. Az egyik legfontosabb, hogy jövőre a versenyfelügyelők futam közben 5-10 másodperces időbüntetéseket is kioszthatnak, és ezeket a pilótának kerékcseréje után kell letöltenie a depóban. Vagyis miután végeztek szerelői az autójával, másodpercekig nem indulhat el.

Ha a büntetett már nem áll ki többször gumicserére, akkor a plusz időt a leintés után adják hozzá összidejéhez. Ez olyan izgalmakat eredményezhet, hogy az illető tudja, csak akkor nyerhet, ha a befutónál előnye több, mint öt-tíz másodperc, és amikor célba ér, még nem lehet biztos benne, ő vagy a mögötte érkező győz-e.

A turbómotorok miatt a gumiszabályokon is módosítanak, a következő szezonban megengedett lesz különböző keverékű gumikat feltenni az első két, illetve a hátsó két kerékre. A Pirelli négy keveréke marad, ezekből valószínűleg továbbra is kétfélét szállít egy-egy futamra, ám lehetőség lesz előre mondjuk lágy, hátulra közepes gumikat felrakatni. A turbó nyomatéka a hátsó kerekeket jobban megterheli majd, mint eddig, ezért tartják szükségesnek ezt a lépést.

A harmadik nagyobb változás, hogy jövőre a pénteki első szabadedzést másfélről kétórásra bővítik ki, és a plusz félórában csak tesztpilóták körözhetnek. Azaz az elején egy fiatal elkezdi vezetni az autót, majd félóra elteltével átadhatja ugyanazt a gépet az istálló állandó versenyzőjének. A cél, hogy az újoncok több tapasztalattal érkezzenek a Forma-1-be.

A felsorolt szabályokat még a Motorsport Világtanácsnak ratifikálnia kell jövő heti, horvátországi ülésén, hogy azok az új idényben életbe léphessenek. Általában ez formaság.