Warwick: Nem akartunk ünneprontók lenni

2013.09.25. 10:50

Nyilatkozott a Szingapúrban sportfelügyelőként Mark Webber és Fernando Alonso taxizását büntető expilóta, Derek Warwick. A Daily Telegraphnak elmondta, sajnálja, hogy így kellett ítélniük, de nem tehettek mást két felügyelőtársával.

"Nem őrültünk bele a biztonságba, ám egy pilóta könnyen megsérülhetett volna. Remélem, nem tűnünk ünneprontóknak. Azt akarom, hogy a Forma-1 szórakoztató legyen és látványos, bárcsak a pilótákat közelebb tudnánk vinni a közönséghez, úgy, mint a MotoGP-ben. Sterillé vált a Forma-1 kissé, de a versenyzőket nem sodorhatjuk veszélybe" - idézte az újság a 147-szeres F1-induló Warwickot.

Webbernek a figyelmeztetés miatt 10 rajthellyel rosszabb pozícióból kell rajtolnia jövő hétvégén, Dél-Koreában, Alonso figyelmeztetése még nem a harmadik volt, így egyelőre nincs nagyobb következménye.

Az 59 éves exversenyző is hangsúlyozta, nem a fuvarozást, hanem annak kezdetét találták problémásnak, amikor a Ferrari a pálya közepén állt meg, Webber beszaladt hozzá, miközben a beláthatatlan kanyarba még érkeztek az autók a levezető körben.

A beszállásról készült egy másik videó is, amin az látszik, hogy Nico Rosberg Mercedese nem volt messze Webbertől.

Webber másik kamerából

"Ha biztonságosabb módon csinálták volna, mi is másképp ítélnénk meg, csakhogy potenciális veszélyhelyzetet okoztak. A kanyar közepén nem szabad leparkolni" - mondta Warwick.

Webber és Alonso csak röhög a büntetésen.