Raikkönen szanaszét ütötte hátát fiatalon

2013.10.02. 11:02

Csak a rajtnál derül majd ki biztosan, Kimi Raikkönen indul-e a hétvégi koreai futamon, mivel még mindig nem múlt el Szingapúrban kiújult hátfájása. Az Autosport szerint a sajgó testrész egy 2001-es, sauberes tesztbukás eredménye, ami után elővigyázatosságból kórházba is került rövid időre a finn. Majdnem pont 12 éve, szeptember elején történt az a baleset, ám visszatekintve, 2005-ig több hasonló bukása is akadt Raikkönennek, amiben keményen megüthette a hátát. A tesztkarambolról sajnos nem készült videó, vagy csak nem találjuk, jópár másikról viszont igen.

Ott van például a 2001 októberi Japán GP-ütközése Jean Alesivel, amikor a francia előtt pördült meg, az nem kerülhette ki, így nagy sebességgel a gumifalba lökte a Saubert - farral. Raikkönen nem nézett jól ki az eset után, ami mindössze öt héttel követte az első, kritikus magny-cours-it.

Jean Alesi & Kimi Raikkonen Crash at Suzuka

Úgy 20 hónappal később Raikkönen a Német GP-n csapódott be háttal, ismét nagy tempóval, mikor közvetlenül a rajt után összeakadt Rubens Barrichello Ferrarijával és Ralf Schumacher Williamsével.

Hockenheim 2003 Huge Start Crash with Kimi Räikkönen, Rubens Barrichello and Ralf Schumacher

Hockenheim, illetve nemsokára látjuk, Németország, sosem volt szerencsés hely Raikkönennek. Egy év múlva ugyanott szállt el, amikor a célegyenes végén elrepült a McLaren hátsó szárnya. Újra háttal ment a gumifalnak, ekkor már idegesen ugrott ki a gépből, és a kormányt is odavágta. Ritka és veszélyes autóhiba volt a hátsó légterelő elvesztése.

Germany GP 2004 Kimi crash and angry hockenheim

2005 februárjában járt szerencsétlenül legközelebb, amikor teszten verte oda a McLaren-Mercedest. Itt kaphatta a legnagyobb ütést, ugyanis a kocsi nem pörögte ki magát, és a gumiban is megakadt. Raikkönen kitámolygott a gépből, de azonnal leült a sóderben, percekig kereste önmagát. Komolyabb egészségügyi következménye - látszólag - nem lett a balesetnek, ám az biztos, hogy a háta ismét megérezte.

Barcelona 2005 Kimi Räikkönen Test Crash

Csak három hónap telt el, a német átok újra lecsapott, május végén, a Nürburgringen különösen peches volt: vezetett, amikor az utolsó körben eltört a jobb első felfüggesztés, a kerék leszakadt, a McLaren a guminak vágódott - újra a farával. A kontakt ekkor nem volt akkora, mint a korábbiak, de azért jelentős.

Nurburgring 2005 F1 GP Raikkonen Crash Replay

Két évet megúszott aztán Raikkönen, a következő, és ezidáig utolsó jelentős bukása 2007 szeptemberében, Monzában volt. A Ferrari az Ascari-sikán előtt, fékezéskor ment el, ezúttal viszont orral találta meg a gumikordont.

Kimi Crash

A fenti bukásokon kívül nem tehetett jót a 34 éves Raikkönen hátának kétéves ralikarrierje sem, amikor csak 2010-ben tucatnyiszor esett, nagyobbnál nagyobbakat.

Szingapúrban azt mondta, régóta kínozza már a háta, és nem először, nem is utoljára akadtak problémái nagydíjhétvégén. Célja, hogy a télen, mielőtt újra kezd a Ferrarinál, valahogy megpróbálja kikúrálni.