2 perc tökéletesség Webber szemszögéből

2013.11.02. 17:43

Mark Webber a Japán Nagydíj után Abu-dzabiban is az első helyről kezdhet majd, de ehhez komoly munka kellett az ausztráltól.

„Eddig minden simán ment a hétvégén. Nem ez a legkönnyebb pálya, azért sem, mert más a hőmérséklet délután és este, de a mérnököknek sincs könnyű dolguk. Nagyon sokat állítottunk az autón egész hétvégén, de a végére sikerült eltalálni a jó beállításokat, utána kényelmesebb volt minden kör, de nem kezdtük jól az első két harmadot az időmérőn. Vettel korábban jobb munkát végzett a pályán, le kellett másolnom a munkáját és ez sikerült is, jó kört raktam össze szerencsére, holnapra jó lesz a versenyre az autó. Sebastian az utolsó szektorban volt nagyon gyors, ott kellett melléérnem, miközben megtartottam az első két szektorban a tempómat.”

Az Indiában a világbajnoki címet megszerző Sebastian Vettel szerint nem annyira meglepő, hogy csapattársa indulhat az élről, hiszen mindkét Red Bull versenyképes.

„Nem mondanám szokatlannak, hogy nem voltam az élen, elég versenyképesek vagyunk azért így is, nagyszerű eredmény ez a csapatnak. Az időmérő elején a Mercedes nagyon erősnek tűnt, főleg a második harmadban. Sikerült Marknak és nekem is versenyben maradnunk, aztán az utolsó harmadban rákapcsoltunk. Mark nagyon jó kört ment, hibátlan volt, én gyorsulhattam volna, de lehet, hogy az is kevés lett volna ellene, gratulálok neki. Holnap jó versenyt várok mindkettőnktől.”

Martin Brundle SkySport-szakkommentátor szerint ez volt Webber élete időmérőköre, tényleg kifogástalan, nézzük is meg:

F1 Abu Dhabi 2013 -- Mark Webber Pole Lap Onboard

A harmadik legjobb időt futó Nico Rosberg szeme előtt már csak a csapatverseny lebeg, no meg az, hogy a két Red Bullt nem számolva ő a legjobb.

„A harmadik hely a legjobb, ha nem számoljuk a két Red Bullt, úgyhogy elégedett vagyok. Kicsit megcibáltuk a bajszukat, de a végén nem bírtunk velük. A konstruktőrök szempontjából nagyon jó helyen vagyunk, hiszen 3-4. helyről indulhatunk Hamiltonnal, a Ferrari pedig jóval mögöttünk, ez a célunk idén, hogy a gyártók versenyében másodikak legyünk.”

Fernando Alonso és Jenson Button is kisebb meglepetésre már a második harmadban kiesett. A spanyol szerint nem annyira rossz a 11. hely, Button viszont értetlenül áll a gyengén teljesítő McLaren előtt.

„Sajnos egész hétvégén nem tudtunk elég gyorsak lenni az időmérőkön. Nagy volt a forgalom is a mért köreimen, emiatt is vesztettem pár tizedet. Talán jobb is, hogy hátrébbról indulok majd holnap” - mondta Alonso, míg Button a gumikat furcsállta. „Értetlenül állok a dolog előtt. Az autó jól ment korábban, de most teljesen másnak éreztem. Hidegebb is volt, mint reggel. Valamiért a gumik nem voltak az igaziak, úgy éreztem, mintha korcsolyáztam volna a pályán.”