Előd
7 °C
16 °C

Manszúr vagyok, szuperkém, milliomos, csaló, és most készülök megvenni a Lotust

2013.11.23. 20:58
Manszúr Ijaz a világ egyik legambiciózusabb és talán egyik legtehetségesebb embere, vagy hatalmas szélhámos. Önerőből lett milliomos, volt televíziós sportkommentátor, szuperkém, sőt, évekkel a 2001-es New York-i terrortámadás előtt leszervezte Oszama Bin Laden kiadatását az Egyesült Államoknak - állítólag. Emellett 1,4 millió dollár visszafizetésére ítélték csalás miatt, az eddig beígért grandiózus projektjei sosem váltak valóra. Pont a Forma-1-es Lotus felemelése lenne kivétel?

A pakisztáni származású Manszúr Ijaz 1961-ben született Floridában. A Virginia Egyetem elvégzése után a világ egyik leghíresebb egyetemén, az MIT-n (Massachusettsi Műszaki Egyetem) tanult, majd befektetési alapokkal és egyéb vállalkozásokkal kezdett foglalkozni. Saját cége, a Crescent több mint 2,7 milliárd dollár értékű pénzalapot kezel.

Emellett számtalan televíziós csatorna gazdasági műsorában szerepelt már, de 2004-ben meztelen női birkózás közvetítésével is foglalkozott. Ennél azonban fontosabb, hogy ő a tulajdonosa annak a Quantum Motorsportnak, amely már június óta tervezi a Lotus Forma-1-es csapat részleges, 35 százalékos felvásárlását.

Ijaz neve először akkor bukkant fel a világsajtóban, amikor árulással és összeesküvéssel vádolta meg 2011-ben Pakisztán akkori washingtoni nagykövetét és személyes jó barátját, Huszain Haqqanit. Ijaz azt állította, hogy a botrányba később belebukó nagykövet kérésére juttatott el egy inkriminált levelet egy amerikai admirálisnak. Haqqanit a levél következményeként később lemondatták, ám hivatalosan sem az amerikai, sem a pakisztáni kormány nem ismerte el az irat hitelességét, Ijaz pedig, mint egyetlen szemtanú, sosem tudta bizonyítani azt.

De nem ez volt az első eset, hogy furcsa ügyletekbe bonyolódott az Egyesült Államokkal. 2001-ben, nem sokkal a szeptember 11-i támadás után elképesztő történettel állt elő, miszerint a kilencvenes években, amikor Oszama Bin Laden még Szudánban élt, Ijaz üzletet között a szudáni kormánnyal, hogy az adja ki Bin Ladent az Egyesült Államoknak – ám Bill Clinton elutasította azt. A történetet teljes egészében cáfolta a 2002-ben felállított 9/11-bizottság. 

Martin Brundle Sky-riporter nyugtázza Ijaz szavait Austinban, Boullier figyel
Martin Brundle Sky-riporter nyugtázza Ijaz szavait Austinban, Boullier figyel

2012-ben aztán kiderült, hogy 2010 szeptemberében a New York állami legfelsőbb bíróság jogerősen 1,4 millió dollár visszafizetésére kötelezte Ijazt, aki egy San Marinó-i banknak (Banca Sammarinese di Investimento, BSI) tartozott ezzel az összeggel. Az üzletember a The Ijaz Group és Aquarius cégcsoportok nevében vett fel hitelt az Aquarius Towers Las Vegas projekt elindításához, az 50 milliós vállalkozásból viszont soha nem lett semmi. Ijaz a cégek részvényeit ajánlotta fel biztosítékként, csak mint kiderült, a nevezett cégek sosem működtek ténylegesen, így nem volt a részvényeknek ellenértékük. Ráadásul ő volt az összes részvény tulajdonosa, emellett a cégek nevére felvett hiteleket magánszámlájára továbbította, és magáncélra, főként más hitelek visszafizetésére használta fel.

Ijaz indiai befektetőket emlegetett, ám azokat sosem nevezte meg, és az ingatlanberuházás sem indult el soha. Az 52 éves üzletember volt a vezetője az 500 millió dollárból tervezett dubaji víz alatti szálloda projektjének is, amit 2005-ben jelentettek be, és 2009-ben nyitott volna meg, ám itt sem kezdődött el soha az építkezés.

A BSI-tárgyalások közben nyilvánosságra hozott bizonyítékai között számtalan email volt, közülük az egyikben ezt írta:

A végleges szerződéseket, melyek az 50 milliós projekt első fázisát finanszírozzák, aláírtuk 2008. február 20-án, Las Vegasban. A befektető egy nagy indiai család, amely a világ számos pontján érdekelt az ingatlanpiacon, többek között 40 apartmanjuk is van Las Vegasban. A család feje fontos politikusnak számít lakóhelyén, a partnerem pedig a család képviselője. A befektető Svájcban tartja a tőkéjét, és jelenleg az ilyenkor szükséges folyamatokat intézi a bankkal.

Már június óta övé a Lotus F1 harmada – szerinte

Ijaz még júniusban bejelentette, hogy az Infinity Racing megállapodott a Lotus 35 százalékának megvásárlásáról, sőt, a Lotus is kiadott egy közleményt erről, ám az üzlet valójában nem jött létre. Azóta sem. Pedig komolynak látszottak az arab pénzzel támogatott Infinity tervei, legalábbis az amerikai bizniszguru egy éven belül a Forma-1 legjobb csapatát akarta, pontosabban akarja csinálni a Lotusból.

Menet közben aztán az Infinity nevet módosított, így jött létre a Quantum Motorsport, a tárgyalások közepén, ősszel már nem sokat lehetett hallani az egyezkedésekről. November elején Abu-dzabiban, majd Austinban is folyamatosan azt hajtogatta Ijaz, hogy bármelyik pillanatban létre jöhet az ügylet, a Lotus képviselői viszont sosem reagáltak erre érdemben, mindössze annyit mondtak, hogy bíznak a sikerben.

Ijaz még a júniusi bejelentéskor fogalmazott így a SportsPro Mediának adott interjújában, amikor az arab emírségeki és brunei befektetőkről kérdezték – akárcsak 2008-ban, az ingatlanügyben érdekelt indiaiakról, meglehetősen ködösen.

Nem kívánok nyilatkozni az uralkodói családról, annyit sem, hogy bruneiek vagy nem. Azt viszont elmondom, hogy a konzorcium tagjai régi, kedves barátaim és üzletfeleim, akikkel több más befektetésben részt vettünk már közösen. Fontos részét képezik a befektetési körömnek. Sok területen próbálkoztam már korábban, volt, ami sikerült, de volt, amivel nagyot buktam.

Konkrétumot tehát ezügyben sem sikerült megtudni Ijaz partnereiről, sem júniusban, sem az azóta eltelt öt hónap alatt, az üzlet pedig csak nem akar létre jönni. Az austini futam után Ijaz Eric Boullier Lotus-csapatfőnök mellett állva arról beszélt lelkesen a SkySportsnak, a késés az ő hibájuk, az üzlet össze fog jönni, csak idő kérdése, és már tényleg nem sok idő. Sőt, az elhúzódott tárgyalások miatt a Lotus vezetőségének és dolgozóinak is külön bónuszt ígért. „Amikor az ember 1 millió dollárt utal, az nem az a szint, mint amikor 10 vagy 100 milliókat kell utalni, ott már más elvárásoknak kell megfelelni" – mondta még szombaton.

Bizonyos országokból indított tranzakciók esetén a bankok valóban akár több hétig is elhalaszthatják az utalást, amíg ellenőrzik a pénz hátterét, és minél nagyobb összegről van szó, ez annál tovább tarthat. Ez hatványozottan igaz, ha amerikai és arab pénzek kerülnek egy luxemburgi központú csoporthoz (Genii Capital, a Lotus tulajdonosa). A késlekedés persze már egyre kényelmetlenebb a Lotus számára.

A Quantum november elején a megállapodásról szóló bejelentésével egy időben azt is közölte, hogy Nico Hülkenberget szeretné a távozó Kimi Raikkönen helyére leigazolni: a szerződése kész, az aláírás formalitás, a német mégsem ült át hozzájuk az idény utolsó két futamára, sőt, úgy tűnik, hogy jövőre sem csatlakozik a Lotushoz, amely így Pastor Maldonado és a venezuelai állami olajcég 40 millió eurós szponzorpénze mellett dönthet. (Hülkenberg közben állítólag már alá is írt a Force Indiához 2014-re.)

A BMW-t se tudták rászedni kétes befektetők

2009-ben, amikor a BMW ki akart szállni a Forma-1-ből, sokáig úgy tűnt, hogy a közel-keleti érdekeltségű, ám svájci Qadbak veszi meg a csapatot. Az ügy hónapokig húzódott, és egyre homályosabbá vált, végül a BMW ki is hátrált belőle, és a Saubernek adta el az istállót. A Qadbak a legöregebb angol labdarúgóklubot, a Notts Countyt is meg akarta venni ugyanabban az évben, ám az az üzlet is meghiúsult.

A Lotus jelentős tartozást halmozott fel az elmúlt időszakban, ezért olyan fontos a Genii Capitalnak, hogy további befektetőket találjon az F1-projekt üzemeltetésére. Kimi Raikkönen idén még nem kapott egy centet sem több, mint 10 millió eurós fizetéséből, de a teljes adósságállomány akár a 100 millió eurót is meghaladhatja. Igaz, a tulajdonos, Gerard Lopez szerint ebből 90 millió a részvényesek által adott kölcsön.

Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke továbbra is csak vár, és bízik abban, hogy valóban megérkezik hozzájuk a Quantum által beígért pénz, megszületik az egyezség. Az egyetlen kérdés, hogy meddig. Elméletileg a hétvégi, szezonzáró Brazil GP-n kéne nyélbe ütniük a bizniszt, Boullier arra kérdésre, hogy mennyi esélyt lát arra, hogy most már tényleg összehozzák, így felelt: „Nekem ezt mondták. A szavukat adták. Meglátjuk.".