Schumacher esélyein már az első percekben ronthattak az elkövetett orvosi hibák

2014.03.26. 10:00

Gary Hartstein szerint, aki 2005 és 2012 között volt a Forma-1 vezető orvosa, súlyos hibákat vétettek a Michael Schumacher síbalesetét követő percekben. Az angol Mirror Hartstein blogját idézi, ahol az orvos úgy fogalmazott, hogy „ronthattak, és szinte biztos, hogy rontottak is Michael esélyein” azok a lépések, amiket a kórházba szállítása előtt vagy alatt elkövettek.

Az 58 éves amerikai orvos „általában kifogástalan” forrásaira hivatkozva állítja ezt, és azt is elárulta, hogy szerinte a 45 éves korábbi F1-pilótának egyre kevesebb esélye van arra, hogy felébredjen a kómából.

Hartstein saját blogjában arról is írt, hogy a grenoble-i kórház orvosainak lassan arról is határozniuk kell, hogy Schumacher ágyát átadják olyan betegnek, akinek nagyobb szüksége van az intenzív ellátásra: a korábbi hétszeres világbajnokot egy másik kórházba szállíthatják, vagy saját otthonában alakíthatnak ki egy helyet neki, ahol folytathatják kezelését.

Sabine Kehm, Schumacher menedzserének legutóbbi, múlt heti - rövidke - hivatalos közleménye szerint még mindig az ébresztés fázisában van a német, ez a folyamat pedig bármeddig eltarthat. A korábbi Forma-1-es pilóta december 29-én szenvedett síbalesetet, azóta kómában fekszik a grenoble-i klinikán.