Már próbaversenyen visít a villany-F1

2014.08.14. 10:42

Szeptember 13-án indul Pekingben a világ első együléses, elektromos versenysorozata, a Forma-E, és az előkészületek már javában zajlanak: a hétvégén egyből két versenynap-szimulációt is letudtak a sorozat Donington Park-i központjában.

A pályán felhúztak egy időszakos pitlane-t és boxrészleget, hogy imitálják azokat, melyeket a versenyeken használnak majd, de az akkreditációs folyamattól kezdve egészen a tévés közvetítések minden eleméig apró részletességgel teszteltek mindent – vagyis tulajdonképpen rendeztek két futamot úgy, hogy annak semmi tétje nem volt. Lényeg, hogy élesben flottul menjen minden.

A második versenyszimuláció alatt a 10 csapat először használhatta mind a négy autóját (pilóténként kettőt) az edzéseken, időmérőn és a verseny helyetti hosszú távú erőpróbán, így az első autócserés kiállásokra is sor került: a Forma-E-ben ugyanis nem kerékcsere lesz, hanem kocsicsere, az akkumulátorok ugyanis nem bírják végig a futam teljes hosszát.

Ilyenkor a cél az, hogy a pilóta a lehető leggyorsabban minden áramkört lezárjon az első autón, kipattanjon abból, átszálljon a másikba, ott becsatolja a biztonsági övet, majd mehet is tovább – mindezt Nelson Piquet Jr. mutatta meg nekünk.

Forma-E kocsicsere

A versenyzőknek egy percük van végrehajtani az autócserét.

Nagyon komoly előkészületekkel jár, hogy egy ilyen nagyszabású sporteseményt meg tudjunk rendezni a városok központjában. Azt szeretnénk, ha a pekingi futam nagyszerű bemutatkozás lenne, ezért semmit sem bízhatunk a véletlenre, és mindent le kell tesztelnünk. Összességében elégedettek vagyunk azzal, ahogy zajlottak a dolgok

- mondta a Forma-E vezérigazgatója, Alejandro Agag, aki azért azt is elismerte, hogy bőven bukkantak még hibákra.

A teszttel egy időben a rendezők nyilvánosságra hozták azt is, hogy a versenyen napján pontosan hogy nézne ki a program (helyi idő szerint):

  • 8.15-9.00 1. szabadedzés
  • 10.30-11.00 2. szabadedzés
  • 12.00-12.10 Időmérő az 1. csoport számára
  • 12.15-12.25 Időmérő a 2. csoport számára
  • 12.30-12.40 Időmérő a 3. csoport számára
  • 12.45-12.55 Időmérő a 4. csoport számára
  • 16.00- Futam (a körök szám a pályák méretétől függ majd)

A futam maga nagyjából egy órás lesz minden helyszínen. Az utolsó teszt augusztus 19-én lesz, szintén Donington Parkban.