Az első kép szerint renault-os lesz a Honda F1-motorja

2014.10.01. 11:22 Módosítva: 2014.10.01. 12:10

Szerdán bemutatta a Honda az első képet a 2015-ben debütáló V6-os motorjáról, melyet a McLaren számára készített. A Japán motorgyártó a hétvégi szuzukai futamon egy rövid videót is mutat majd az új erőforrásról, melyről olasz lapok úgy tudják, hogy egyelőre nagyon gyenge, és túlzottan sokat fogyaszt, így még a komolyabb tesztekig sem jutottak el vele.

Ezt viszont cáfolta a Honda F1-projektjét vezető Arai Jaszuhisza, aki szerint már a fejlesztés azon szakaszában járnak, amikor a turbófeltöltővel és az energia-visszanyerő rendszerekkel is összekötik a motort. Ezeket a teszteket még Japánban végzik, de a csapat Milton Keynes-i központja is teljes kapacitással üzemel már.

27111
Fotó: Honda

A Honda honlapján közzétett fotó mellett túl sok információ nem érhető el az erőforrásról, de a tervrajzok alapján inkább a Renault rendszerét követik a turbó elhelyezésével és nem a Mercedes kettéválasztott verzióját.

Arai korábban úgy nyilatkozott, hogy legkorábban Jerezben, vagyis jövő februárban kerülhet a McLaren kocsijába éles tesztre, de a csapat szeretné, ha már idén novemberben, Abu-Dzabiban ki tudnák próbálni.