Salamon
6 °C
14 °C

Alonso: Tavaly kezdtem kételkedni

2014.11.20. 16:59

Csütörtökön jelentette be a Ferrari, hogy Fernando Alonso helyére szerződtette Sebastian Vettelt a Red Bulltól, az Abu-Dzabi GP sajtótájékoztatóján arról faggatták Alonsót, hogyan és miért döntött a távozás mellett.

"Nem volt egy különleges pillanat, ami felnyitotta a szemem. Tavaly kezdtem kételkedni 2014-ről, tudtam, hogy nagy szabályváltozások jönnek, szóval úgy gondoltam, a legjobb lesz kipróbálni, hogyan boldogulunk a turbóérában. Nagyon közel álltam Montezemolo elnökhöz, hetente beszéltünk, és többé-kevésbé egyetértettünk, hogy ha nem leszünk versenyképesek idén sem, más lehetőségeken kezdhetünk gondolkodni. Aztán a nyári szünetben leültem az elnökkel, és azt mondtam, oké, menni szeretnék."

Múlt nyáron, a Hungaroringen tárgyalt a Red Bull-lal, utána a McLarennel is, ahová most szerződik. Igaz, azt, hogy az angolokhoz menne, még mindig nem ismerte be, de gyerekes reakciójával a sajtóteremben végképp elismerte, hogy így van.

"Már tavaly is voltak tárgyalásaim, hogy őszinte legyek, de vártam az új évre, az új autóra, a turbókorszakra, és nyáron, szeptemberben éreztem úgy, hogy mozdulnom kell, és döntöttem."

A Ferrarit nem haraggal hagyja el, még ha az utóbbi két hónapban a sajtó írt is arról, hogy tízmilliókra ácsingózott, és hogy azért nem jelenthetik be az olaszok Vettelt, mert vele egyezkednek az anyagiakon, mivel még két év volt a szerződéséből. Mindez valószínűleg nem volt igaz, Alonso most azt mondta, a Ferrari egyáltalán nem nehezítette meg a dolgát és a távozását.

"Nagyon boldog vagyok és büszke, hogy öt évet tölthettem ezzel a csodálatos csapattal. Jobb lettem, mint versenyző és mint ember. A bajnokságot elszalasztottuk, háromszor másodikok lettünk, de rettentő büszke vagyok azokra a második helyekre és az elvégzett munkánkra. Hétfőtől nem leszek Ferrari-pilóta, de Ferrari-szurkoló igen" - vagyis állítja, ferraris bukása ellenére - őt azért vitték oda, hogy megnyerjék a vb-t -, pozitív élményekkel távozik.

Természetesen belökte még az ilyenkor szokásos píárszöveget is: "Új fejezet kezdődik a karrieremben, azt hiszem, eljött az ideje, hogy új projektet keressek, új motivációt, és nem volt könnyű így döntenem. Itt az ideje becsukni egy ajtót, és kinyitni egy másikat. Meglátjuk, hogy alakul, az idő megmondja, jó lépés-e vagy rossz."