Orsolya
7 °C
19 °C

A Merci adna motort az ellenségnek

2015.07.05. 19:25

Teljesen elmérgesedett már a viszony a Renault és a Red Bull között, a csapat a motorszállítót vádolja a visszaeséséért. Már felmerült a szakítás is, ha nem idén, akkor jövő év végén meg is történik, szinte biztosan.

Utódnak jelentkezett már a Ferrari, Silverstone-ban pedig felmerült, hogy az Aston Martin beszállna a Forma-1-be, és az angolokon keresztül a Red Bull Mercedes-motorokat venne.

A németek eddig kizárták, hogy a legerősebb ellenfelüknek adjanak el motort, most viszont Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök azt mondta, hogy már nem látja ezt lehetetlennek. Főleg azért, mert az RBR jelentősen meggyengült.

"Mostanáig az ellenségeink voltak, de lehet, hogy már más az ellenség. Mit jelentene mindez a politika szempontjából, illetve a dolgok egészét nézve? Nem tárgyalunk, de meg kell fontolnunk minden lehetőséget, ezért nyitva hagyom az ajtót" - idézte az Autosport.com Wolffot.

Ha az üzlet összejönne, azzal elhárulna a veszély, hogy a Red Bull és vele együtt fiókcsapata, a Toro Rosso is kiszállhat a Forma-1-ből. Négy autóval kevesebb lenne, és már most is csak 20 van.

Chris Hornert is megkérdezték a Mercedes-kapcsolatról, ő igyekezett elmismásolni a dolgot, de nem tagadott.

"A tény az, hogy 2016 végéig szerződésünk van az Infinitivel és a Renault-val. Hogy utána mi lesz, arról csak spekulálni lehet. Múlt héten a Ferrarival hoztak össze, most az Aston Martinnal, jövő héten jön a Honda vagy a Lamborghini."

Az Infiniti ugyanolyan kapocs a Renault-val, mint az Aston lenne a Mercedesszel, és már arról is pletykálnak, hogy a Renault újra saját csapatot akar, a Lotust venné meg. A Lotus most Mercedes-motorral megy, vagyis azokat a motorokat aztán megvehetné a Red Bull, elméletileg.

Mindez most még elég távolinak tűnik, de a lényeg, hogy megnyílt az út a Red Bull-Mercedes felé.