Alonso élen rekordgázsival, a háromszoros futamgyőztes a 4%-áért vezet

2015.08.07. 14:36

Emelkedtek a fizetések a Forma-1-ben tavalyhoz képest, a mezőny három kiemelkedőnek tartott pilótája egyaránt többet kaszál, mint egy éve. Továbbra is Fernando Alonso keres a legjobban, csakhogy 22 millió helyett már 35 millió eurót kap évente. A télen a Ferraritól a McLaren Hondához szerződött, ennek tudható be az emelkedés. Rekordfizetést kapott, ennyit soha senki nem kaszált még a Forma-1-ben.

A második Sebastian Vettel is jól járt, hogy a Red Bulltól a Ferrarihoz igazolt, ő 28 milliót tesz zsebre a tavalyi 22 helyett.

Lewis Hamilton maradt a Mercedesnél, de bére 20-ról 25 millióra nőtt. Ő szezon közben már hosszabbított, jövőre mindenkit le fog mosni, állítólag 2016-ban már 45 millió euró jár neki.

Kimi Räikkönen pénze négymillióval csökkent, de a 18 millió még mindig igen szép összeg, negyedik a listán.

Jócskán veri Nico Rosberget, aki 1,5 milliós emelést kapott, ami 13,5 millióhoz elég neki. Jenson Button a McLarentől 10 milliót visz haza, hattal kevesebbet, mint tavaly, ám ő bevállalta ezt, annak fejében, hogy az F1-ben maradhasson.

Csapatonként idén

1. Ferrari €46m
2. McLaren-Honda €45m
3. Mercedes €38.5m
4. Force India €8m
= Lotus F1 team €8m
6. Williams €6m
7. Red Bull Racing €2.25m
8. Scuderia Toro Rosso €500,000
9. Sauber €400,000
10. Manor €200,000

A sztárok után van egy sor középpilóta 4 milliós gázsival, majd jön Valtteri Bottas két millióval és Daniel Ricciardo másfél millióval. Az ausztrál egyértelműen a mezőny egyik leggyorsabbja, az, hogy 13. a listán, egészen nevetséges. Tavaly, amikor három futamot megnyert, a mostaninak csak a felét kapta, 750 ezer eurót.

A Red Bull mindenesetre nem csinálja rosszul, négy pilótájának - a Toro Rossó-sokat is fizeti - összesen 2,75 millió eurót csenget ki évente, ennél egyik csapat sem ad kevesebbet két-két versenyzőjének.

A Sauber és a Manor Marussia ugyan a Red Bull mögött van, de náluk kivétel nélkül fizetős versenyzők vannak, akiket saját szponzoruk pénzel.

 Az idei listát a Mundodeportivo.com állította össze a Business Book GP alapján.

A 2015-ös fizetési lista

1. Fernando Alonso McLaren-Honda €35m
2. Sebastian Vettel    Ferrari €28m
3. Lewis Hamilton Mercedes €25m
4. Kimi Raikkonen    Ferrari €18m
5. Nico Rosberg Mercedes €13.5m
6. Jenson Button    McLaren-Honda €10m
7. Felipe Massa    Williams €4m
= Nico Hulkenberg    Force India F1 €4m
= Sergio Perez    Force India F1 €4m
= Romain Grosjean    Lotus F1 Team €4m
= Pastor Maldonado    Lotus F1 Team €4m
12. Valtteri Bottas    Williams €2m
13. Daniel Ricciardo    Red Bull Racing €1.5m
14. Daniil Kvyat    Red Bull Racing €750,000
15. Max Verstappen    Scuderia Toro Rosso €250,000
= Carlos Sainz    Scuderia Toro Rosso €250,000
17. Felipe Nasr    Sauber €200,000
= Marcus Ericsson    Sauber €200,000
19. Will Stevens    Manor €150,000
20. Roberto Merhi    Manor €50,000