F1: Ecclestone–Dennis–Honda-csörte

2015.11.03. 10:41

Legutóbb a Honda merült fel, mint a Red Bull Racing jövő évi motorszállítója, a pletykából realitás lett, a japánok tényleg szállíthatnának a csapatnak - erősítette meg Chris Horner Red Bull-csapatfőnök. "Nagyon szívesen" megtennék, állítja, csakhogy van egy bökkenő: a McLaren.

A Honda-McLaren-megállapodásban ugyanis benne van a kizárólagosság, vagyis az angolok exkluzív kedvezményezettek, és Ron Dennis McLaren-főnök nem járul hozzá, hogy egy rivális is kapjon a Hondákból - ezt is Hornertől tudjuk, aki tárgyalt vele, de negatív választ kapott a kérésére.

Van viszont egy másik szerződése is a Hondának, mégpedig Bernie Ecclestone-nal és a FIA-val, aminek értelmében első évükben egy, másodikban kettő, a harmadikban három csapatot látnak el motorral, ha van rá igény. Ezt maga Ecclestone árulta el Mexikóban. Horner erre azt mondta, ő erről nem tud.

Vagyis jelenleg olyasmi a helyzet, hogy a Hondának meg kell beszélnie a dolgot Dennisszel, illetve Ecclestone-nal és a FIA-elnök Jean Todttal.

Ami még érdekes: Horner elmesélte, hogy Dennis ugyan köti az ebet a karóhoz, de azt azért elmondta neki, mennyibe kerülne a Honda-motor, ha mégis vehetnének. Sokkal többe, mint 12 millió euró, amennyiben az FIA maximalizálni akarta a motorárakat, csak a Ferrari megvétózta a tervet.

Ecclestone és Ron Dennis
Ecclestone és Ron Dennis

Közben felmerült "egy másik lehetőség" is az RBR-motorra, amiről Horner nem árulta el, hogy mi az, de tudni vélik, hogy a Renault, ami név nélkül hajlandó lenne szállítani az istállónak jövőre is. Azaz a motort hivatalosan nem Renault-nak hívnák, de ugyanúgy a franciák gyártanák, mint eddig. Ez járható útnak tűnik, ugyanis a Red Bull szerződése a Renault-val elméletileg csak 2016 végén jár le.

Csakhogy Dietrich Mateschitz Red Bull-tulaj a Speedweel.com-nak hétfőn azt nyilatkozta, "a Renault-szerződést már felbontották". Az osztrák milliárdos október végéig adott időt a csapatának, hogy motort találjon 2016-ra, ám most azt mondta, a határidőt két-három héttel meghosszabbítja.

Úgy tűnik, minden eddiginél nagyobb káosz van a Red Bull-motor körül, legalábbis kívülről nézve, mert könnyen lehet, hogy a háttérben már le vannak osztva a lapok, csak megy az F1-re annyira jellemző kavarás.