Kiminek elege van Tilkéből, négy pályát visszahozna

2016.01.06. 13:56

Elege van Hermann Tilke Forma–1-es pályáiból Kimi Räikkönennek, több régi vagy nem is olyan régi, de szórakoztató pályát is visszahozna a sorozatba, nyilatkozta a Turun Sanomatnak.

„Minden pálya ugyanolyan, amikor új pályára megyünk, akkor is tudjuk, mire számítsunk. Egyformák. Természetesen persze mindegyik más picit, mert minden kanyar más kissé, de valójában mind Tilke-kanyarokból áll.”

A jelenlegi versenynaptárban Tilke tervezte a bahreini, a sanghaji, a szocsi, az abu-dzabi, a malajziai és a texasi pályát, illetve az idén bemutatkozó bakuit is, azaz a szezon harmadában nála versenyez az F1.

Räikkönennek több helyszín is hiányzik, de nem csak a vonalvezetés, az atmoszféra miatt is.

„A török kellemes pálya volt, én szerettem Magny Cours-t, más volt, mint a többi, és nem volt körülötte a szokásos felhajtás. Imola az egyik legjobb, a nagyszerű hangulatával együtt. És ott van még a Nürburgring" – sorolta.

Isztambulban 2005-ben nyert, a franciaországi Magny Cours-ban 2007-ben, a San Marino melletti Imolában soha, a német Nürburgringen, ahol régebben az Európa GP-t tartották, 2005-ben az utolsó körig vezetett, amikor eltört McLarenjének jobb első kerékfelfüggesztése, és kiesett.

Raikkönen utolsó előtti köre és kiesése a Nürburgringen, 2005

A Nürburgringen a Német GP tavaly elmaradt, idén Hockenheimben lesz, de jövőre visszatérhet oda. Kérdés, hogy akkor az F1-ben lesz-e még a finn, akinek év végén lejár a szerződése a Ferrarinál.