Ferrari: tragédia lesz, ha nem kezdünk el nyerni

2016.02.14. 15:42

A minap az egyik Ferrari-kereskedővel beszélgettem arról, hogy a 2015-ös futamgyőzelmek sokat segítettek a márka hitelességének visszaállításában. De ha eltelne tíz év a Forma-1-ben úgy, hogy semmilyen címet nem nyerünk, az tragédia lenne

– mondta Sergio Marchionne, a Ferrari főnöke a Gazzetta Dello Sportnak. Az olasz csapat a tavalyi szezonban három futamgyőzelmet is szerzett azok után, hogy 2014-ben összesen csak két dobogós helyezést tudtak összehozni, ezzel Marchionne szerint már kijöttek a gödörből, de még mindig messze járnak a Mercedestől.

A Ferrari legutóbbi sikerei pedig már nem ma voltak. Kimi Räikkönen 2007-ben volt egyéni világbajnok, a csapat pedig 2008-ban nyerte utolsó konstruktőri címét, így a cég főnöke joggal retteghet attól, hogy egy évtizeden át komoly siker nélkül maradhatnak az F1-ben.

Marchionne arra is kitért, hogy miután átvette a Ferrari irányítását 2014-ben Luca di Montezemolótól, elengedhetetlen volt a teljes átalakítás, az F1-csapat ugyanis nagyon messze volt attól, hogy versenyképes legyen, abban pedig, hogy ezen változtattak, Maurizio Arrivabene érkezése is sokat segített nekik.

Jöhet az Alfa?

Az olasz globális nézeteit is megosztotta az általa vezetett márkáról, amellett ugyanis, hogy a Ferrarinál főnök, a Fiat Chrysler csoport elnök vezérigazgatója is, és így az ő feladata lett az, hogy újra fontos sportmárkát csináljon az Alfa Romeóból. Ezért felmerült az is, hogy az Alfa Romeo saját márkaként visszatérne az F1-be egy komplett csapattal, és nem csak névvel, ahogy az Aston Martin tette volna azt. „Az Alfa Romeo kész kasznit és motort is gyártani” – állítja Marchionne.

Az Alfa Romeo 1950-ben és 1951-ben bajnoki címet nyert Giuseppe Farinának és Juan Manuel Fangiónak köszönhetően, majd a 60-70-es években motorszállító volt az 1979-85 közötti nagy visszatérés előtt.