Ijesztő Merci, feltámadó Honda: az első tesztnapban az egész szezon?

2016.02.23. 00:27
Megvolt az első tesztnap a Forma-1-ben, Barcelonában gyülekeztek 113 nap után a csapatok. Tíz már az új autójával jött el, csak a Sauber-Ferrarira kell még várni egy hetet, úgyhogy amit leszűrtünk, megpróbáltuk ráhúzni az egész várható idényre. Nem azért, mert akartuk, hanem mert olyannak ígérkezik az év, mint az első nap volt.

Egyetlen nap után értékelést írni a Forma-1-es tesztekről botorságnak tűnhet, de idén talán nem is akkora, több szempontból is. Merthogy

  • szinte semennyire nem változtak a szabályok, így nagyot újítani nem lehetett
  • az autók formájából látszik, hogy a turbóéra legletisztultabb szezonja jön
  • az erőviszonyok azonnal úgy alakultak, ahogy számítani lehetett

Mivel a szabálykönyv a kasztnira vonatkozóan annyit kötött ki az előző szezonnal szemben, hogy a pilóták feje mellett magasítsák meg pár centivel a kasztnit - biztonsági okból -, így nagy aerodinamikai manőverekkel nem lehetett támadni. Amint a kocsik formáján láthatjuk, ez nem is történt meg, mind a 10 istálló, aminek a gépét láttuk hétfőn - csak a Saubert nem - finomított, illetve kijavított a tavalyi gépéhez képest.

A mindig közkedvelt és meghatározó orrokban sincs nagy különbség tavalyhoz képest, az látszik, hogy a középen kinyúló csonkot vette fel a legtöbb istálló, kivétel a világbajnok Mercedes, ami maradt az egyedi, legegyszerűbbnek tűnő, tavalyi megoldásánál. A Renault és az új Haas-Ferrari követte ebben.

A forma további kialakításában egy különlegesnek tűnő gép van, ami előző évi önmagához képest sokat módosult, ez pedig a Toro Rosso. Mivel motort váltott a télen az istálló, Renault helyett Ferrarit kell beszerelniük, jócskán át kellett tervezniük alapból is kasztnit, de úgy látszik, rámentek a teljes újításra. Az oldaldobozok kicsik, keskenyek és rövidek, a gép hátulja annyira karcsú, mintha fűzővel vették volna be.

Az eredményeket természetesen most is két szempontból kell vizsgálnunk, de hozzávehetünk egy harmadikat is:

  1. időeredmények
  2. megtett körök száma
  3. leállások

Kezdjük is a harmadikkal, mert gyorsan túleshetünk rajta: 0, azaz nulla autó robbant le az első napon, a legnagyobb incidens, ami miatt le kellett állítani pár percre a körözést, a haasos Romain Grosjean szárnytörése volt. Mechanikai, külső hiba, hogy a célegyenes végén levált a légterelő, szerencsére megúszta kicsúszás nélkül, így a trélernek ki sem kellett jönnie a depóból.

Egy kocsinak - mily meglepő - a Toro Rossónak kellett pár órával a zárás előtt befejeznie a körözést, az STR11 váltójában tapasztaltak némi rendellenességet. Illetve a Marussiából lett Manor körözött kevesebbet, ami szintén motort váltott, Mercedesre állt át. De még ők is 54 körrel végeztek az újonc Pascal Wehrleinnel a volánnál.

Akik a legkevesebb kört teljesítették, mint mindig, azok ismét az új csapatok, de még a Haas is csupán azért ment harmincegynéhány kört, mert Grosjean a délelőtti hiba után csak öt órakor tudott visszajönni, addig keresték a hiba okát. Egyedül a Renault 37 fordulója tűnik, ha cikinek nem is, de azért aggodalomra adhat okot.

A franciák hat év után jöttek vissza saját gyári csapattal, és még ha ezt a Lotus felvásárlásával is tették meg, az biztos, hogy megérzik a különbséget a motorszállítói részvétel és az autógyártás között. Tavaly a Lotus a Mercedes motorral sem remekelt, egy kilógó dobogója akadt, Spában, most a jóval gyengébb Renault-val meg fognak izzadni. Túlzás lenne azt mondani, hogy ők lesznek 2016 McLaren-Hondája, de azért sokkal jobb eredményekre nem számíthatnak.

Az ugyanis 

már nyolc óra körözés után nyilvánvaló, hogy a Honda nem az a pofozógép lesz, mint tavaly volt. Jenson Button 84 köre a negyedik legtöbb, körideje a hatodik legjobb,

vagyis a McLaren, ha a múltjához méltó első helyre nem is jön fel, de a középmezőnnyel ott lesz, nagyon is.

Ők ugrottak valószínűleg a legnagyobbat, és nem csak magukhoz képest. Ezt mutatják a körök és az idők, és ugye az is jellemző lehet, hogy nem nagyon foghatták vissza magukat: ha valakinek az előző szezonja nagyon rossz volt, ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja, mire képes a várva várt új gép, így a McLaren is beleadhatott, ha nem is mindent, de sokat a nyitónapon.

Csakúgy, mint 2015 második legnagyobb csalódása, a Red Bull. Most már nem írhatjuk mögé, hogy Renault, de a kasztni továbbra is a francia motort rejti. Chris Horner csapatfőnök azt mondta, fiókcsapatuktól, a Toro Rossótól is le fognak maradni az első futamokon annak Ferrari motorja miatt, de a kezdet ennél sokkal biztatóbb. Ricciardo harmadik ideje, ami majdnem másodpercen belül volt a leggyorsabb Vettelhez képest, azt mutatja, reménykedhetnek a nagy lépésben, és erre utal a 87 körük is.

Végülis amit láttunk a McLarentől és Red Bulltól: 

visszajönnek oda, ahol pénzes nagycsapatként a helyük van, élközelbe.

Hétfőn csak a Ferraritól és a Mercedestől kaptak ki. Természetesen ez nem vehető fix pozíciójuknak, mert a Williams és a Force India sokkal jobb alapokról indul. De velük voltak egy súlycsoportban az első napon, és az a céljuk, hogy ez a szezonban is így legyen, megvalósítható, még ha nem is az első versenyen.

Bottas a Williamsszel negyedik, a Force Indiával a tesztelő újonc, mexikói Celis az ötödik lett, pedig ők nem erőltethették, az elős napon, mint csapat, nem kellett bizonyítaniuk. Tavaly nem sokkal maradtak el a legjobbaktól, idén is megengedhetik maguknak, hogy lépésről lépésre fejlődjenek. De hamar észre fogják venni, hogy tartaniuk kell a McLarentől és a Red Bulltól.

És akkor nézzük az élmezőnyt, ami két istállóból áll, a Ferrariból és a Mercedesből, bár a sorrend inkább fordított kell, hogy legyen. Vettel majdnem öt tizeddel jobbat futott Hamiltonnál hétfőn, viszont míg a Ferrarinál is ott volt a kiváncsiságfaktor, hogy mennyit is léphettek előre a Mercedeshez képest, Hamiltonéknál ilyesmi fel sem merült. 

Vettel 69 körrel, ezzel szemben az angol tesztrekordot jelentő 156 fordulóval végzett,
 
 
 

ami egészen elképesztő, valójában ijesztő teljesítmény, még a Ferrarira nézve is, nemhogy a többiekre. Két és fél versenytáv nyolc órán belül.

A hétfői idő- és körlistából épp az egész előttünk álló szezon rajzolódhat ki - de ne legyen igazunk -, azaz:

a Mercedes elhúz a Ferrarival, de inkább attól is, majd jön egy népes középmezőny - Williams, Red Bull, Force India, McLaren -, amihez tippünk szerint, sőt, az újításokat nézve akár elé is beférhet a Toro Rosso.

Az övék ugyanis a legújabb új autó, a két másodperc hátrány nem a világ, az 55 kör pedig kifejezetten biztató, és a jobbik pilóta, Max Verstappen csak kedden ül be.

Utánuk jöhet egy szintén többcsapatos utómezőny a Sauberrel, a Manorral, a Haasszal és a Renault-val. A Saubernél persze ez csak feltételezés, ők még a tavalyi gépükkel köröztek, az újat csak jövő kedden vetik be. Abból még lehet bármi, bár meglepő lenne, ha kategóriát tudnának lépni.

Kedden a teszt folytatódik, péntektől hétfőig pihennek csak, aztán jövő pénteken véget is ér. Mondhatnánk, hogy akkor sokkal okosabbak leszünk, de ne lepődjünk meg, ha nagyjából annyit fogunk sejteni, mint most.

Az első barcelonai tesztnap végeredménye:

1    Vettel        Ferrari        1m24.939s
2    Hamilton   Mercedes        1m25.409s
3    Ricciardo    Red Bull        1m26.044s
4    Bottas        Williams        1m26.091s
5    Celis        Force India        1m26.298s
6    Button        McLaren        1m26.735s
7    Sainz        Toro Rosso        1m27.180s
8    Ericsson        Sauber        1m27.555s
9    Wehrlein        Manor        1m28.292s
10    Grosjean        Haas        1m28.399s
11    Palmer        Renault        1m29.356s

Toplista a megtett körök szerint:

Hamilton, 156 kör
Ericsson, 88
Ricciardo, 87
Button, 84
Bottas, 80
Vettel, 69
Celis, 58
Sainz, 55
Wehrlein, 54
Palmer, 37
Grosjean, 31