Räikkönen megtette az első kört a fejvédő rendszerrel

2016.03.03. 09:54
"First impression on the visibility test is positive. The structure does not hamper [visibility]

Kipróbálta a 2017-re tervezett bukókeretet Kimi Räikkönen Ferrariján a barcelonai teszt hetedik, csütörtöki napján. A finn a Mercedes tervezte rendszerrel tette meg az első körét, majd visszatért a depóba, és azóta anélkül folytatja a tesztelést.

Az Autosport.com képein jól játszik a fejvédő, amit arra találtak ki, hogy megóvja a pilótát valamilyen idegen tárgy – kerék, alkatrész – becsapódásától.

Az utóbbi években több együléses sorozatban is meghalt versenyző, mert fejen találta valami, így az FIA elhatározta, hogy tesz ellene.

Ha a kísérlet sikeres, jövőre kötelezővé teszik az F1-ben a protektort.

Az Autosport szerint Raikkönen leokézta a rendszert, legalábbis a kilátásról annyit mondott, rendben volt. A Ferrari azt közölte továbbá, hogy magának fejlesztette ki a keretet, törekedve arra, hogy az az FIA terveihez a legközelebb álló legyen. A szövetség még nem véglegesítette a formát, így Raikkönen tapasztalatai a kilátásról kulcsfontosságúak lehetnek.

"Az első benyomások a kilátás tesztelése után pozitívak. A struktúra nem csökkenti a kilátást" - ezt mondta hivatalosan Raikkönen az FIA képviselőjének.