Motort kell cserélni Hamilton kocsijában

2016.04.16. 13:35

Elsőre újabb nehézségnek hangzik, de valójában jól jár Lewis Hamilton azzal, hogy kicserélik a motorját a Mercedesben a Kínai Nagydíj versenye előtt. Hamiltonnak a versenyhétvége előtt már volt egy váltócseréje, ami miatt öt rajthellyel hátrábbról kellett volna indulnia az időmérős helyezéséhez képest, de a kvalifikáción technikai gondok miatt nem tudott mért kört autózni, így a mezőny végére sorolták.

Mivel a Mercedes nem tudta pontosan kideríteni, mitől ment el az energiavisszanyerő (ERS) a motorban, nem kockáztatnak, és egy teljesen új erőforrásra cserélik azt. Emiatt Hamilton dönthetett, hogy a boxból vagy a rajtrács végéről indul-e – a címvédő az utóbbit választotta, mert a sok előzési helyet biztosító kínai pályán így már az első kanyarban megkezdheti a felzárkózást.

Az angol igyekszik majd mindent megtenni, hogy minél előrébb végezzen, de tudja, hogy csapattársa és a két Ferrari tempója miatt szinte kizárt, hogy dobogóra kerüljön. Nem lehetetlen viszont, amire vállalkozik, a 2014-es Magyar Nagydíjon a boxból indulva lett harmadik.

Az időmérőn a kerekét elhagyó Nico Hülkenberget 3 rajthelyes büntetéssel sújtották, így a német a 10. helyett a 13. helyről rajtolhat majd.