Kezd morgolódni a Ferrari-elnök

2016.04.18. 13:43

Második lett a Ferrarival Sebastian Vettel a vasárnapi Kínai GP-n, ezzel az olaszok egy pilótával mindhárom idei futamon dobogóra álltak a Forma-1-ben.

Csakhogy egyszer sem a tetejére, és Bahreinben az a szégyen is megesett az egyik kocsival, hogy a felvezető körön ment tönkre a motorja, Vettel el sem tudott startolni. Sanghajban meg összeütközött a két Ferrari, Vettel kiterelte Raikkönent, igaz, a német emiatt a Red Bull-os Danyiil Kvjatot vádolta.

A versenyt a garázsból nézte végig Sergio Marchionne Ferrari-elnök, aki ritka vendég az istállónál. A csapatfőnök, Maurizio Arrivabene nem titkolta, nem tetszettek a főnöknek a látottak.

Érti a motorsportokat, így hát nem örül, ahogy én sem. Látta, mi történt, de sokat nem tehetett. Amikor ilyesmi történik, el kell fogadni, de természetesen ő sem boldog.

Marchionne a győzelmeket hiányolja, amiből tavaly három is volt, már a második versenyen összejött egy, idén viszont a mindig nyertes Nico Rosberg közelébe sem tudnak kerülni.

"A dobogó minden fokán álltunk már, de ebből elég, a tetejére akarunk állni. Frusztráló, ha ilyesmi történik, mert az autó jó - célzott a koccanásra Arrivabene. - Állhatatosnak kell maradnunk, és akkor előbb-utóbb jön a dobogó teteje. De egyelőre még nem vagyunk ott, viszont oda kell érnünk. Normál körülmények között ma nagyon jó esélyünk lett volna a győzelemre."

Az első kanyaros csattanással viszont nem sokáig jutottak. Vettel ugyan felért másodiknak, Raikkönen, akinek letört az első szárnya a kontaktnál, csak ötödik lett.