A Ferrari 1 tizedre a mercitől, mégis vészhelyzetben

2016.04.22. 14:09

Maurizio Arrivabane Kína után beszámolt róla, hogy a Ferrari-elnök nem elégedett az első három futamon látottakkal. Beszélt viszont arról is, hogy a kocsi gyors.

Az időmérőn a pole pozíciót céloztuk meg, számításaink szerint 1 tizedmásodpercre voltunk a Mercedestől, amit a pilótáink akár nullára is csökkenthettek volna. Csak nem sikerült.

Három dobogós helyezésük van eddig, de egyik sem győzelem, és lehet, hogy az elnök, Sergio Marchionne nyomása már a jövő hétvégi Orosz GP-n érvényesül.

A Ferrari azt tervezi, hogy a maradék kilenc motorfejlesztési zsetonjából hármat elhasznál a jövő héten, hogy Sochira erősebb motort kaphasson Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel.

Arrivaben a héten említette, hogy lesz egy kis tuning, azt mondta, "semmi számottevő", de a Motorsport.com tudni véli, hogy komoly lóerőnövelésen dolgoznak.

Nő a nyomás a csapatfőnökön
Nő a nyomás a csapatfőnökön

Az újság szerint a finn és a német pilóta is új motort kaphat. Vettelnek ez már a harmadik lenne, miután Bahreinben a felvezető körön elfüstölt alatta az első. Ötöt lehet használni összesen idén, de simán végig tudnák menedzselni az évet, a szabadedzéseken a régebbi motorokat használnák. Legalábbis így gondolják.

Az biztos, hogy kockáztatnának, a szezon ilyen korai szakaszában szokatlan ekkora módosítás, valószínű, hogy Marchionne sokkal többre számított idén, mint a tavalyi három futamgyőzelem, és végképp többre, mint a három dobogó.