Verstappen: Három éjjel nem aludtam

2016.05.10. 10:45

Múlt héten léptették elő Max Verstappent a Red Bull Racinghez a fiókcsapat Toro Rossóhoz lefokozott Danyiil Kvjat helyére, a két versenyző helyet cserélt. A holland 18 évesen kerül a Forma-1 egyik legerősebb csapatához, ilyen fiatalon ilyen menő kocsiban még senki nem volt az F1-ben.

A tinédzser a holland tévé egyik talkshow-jában mesélt kinevezésének körülményeiről.

Hogy őszinte legyek, úgy három napig nem aludtam. Nagyon szerettem volna a nagycsapathoz kerülni, mert ez már igazi csúcsistálló, sokkal jobb esélyed van a dobogós helyre. Alig tudom türtőztetni magam, folyamatosan dolgozok a szimulátorban, és amennyit csak lehet, a csapat körül vagyok

- lelkendezett.

Max Verstappen
Max Verstappen

Elmondta, hogyan látta a váltást belülről.

A futam nem a tervek szerint ment a Red Bullnak, láttam, hogy Helmut Marko folyamatosan járkál körülöttünk, érezni lehetett, hogy sugdolóznak. Aztán lassan képbe is kerültem, éreztem, hogy meg fog történni. Utána elmentünk Ausztriába, beszéltünk Helmut Markóval, és nagyon gyorsan megállapodtunk a szerződésről.

Kvjatot egy év és négy futam után minősítették vissza, Verstappen nem aggódik ilyesmi miatt.

Amíg jól nyomod neki, nem kell aggódnod, de ha nem, számíts rá, hogy kitesznek. Próbálok minél többet tanulni a csapattársamtól és a mérnököktől, remélhetőleg két hét múlva már szállíthatok valami eredményt.

A holland pénteken mutatkozik be a Red Bull-TAG Heuerben, a Spanyol GP első szabadedzésén.