Azonnal menő kocsit tört össze a bakui pálya

2016.06.17. 13:05

Megtartották a hétvégi Európa Nagydíj első szabadedzését Bakuban, Azerbajdzsánban péntek délben, a város utcai pályáján. A szűk és sok egyenesből álló, nagyon gyors pályán már hetekkel ezelőtt tartottak a pilóták a szoros fordulóktól, és az első tréningen meg is gyűlt azokkal a bajuk.

Lewis Hamilton többször lesúrolta a falat, és a menekülőútra kényszerült több másik autóhoz hasonlóan, de a legrosszabbul Daniel Ricciardo járt. A Red Bull-pilóta neki is csúszott a falnak, ami azonnal kitörte kocsija jobb hátsó kerekét.

Mintegy félórát veszített emiatt az ausztrál, a tréninget is leállították pár percre, amíg elszállították a sérült autót.

Hamiltont a kisebb hibái azért nem nagyon fogták meg, ő nyerte az első tréninget a másik Mercedes, Nico Rosberg előtt, azaz az élen a helyzet változatlan. Nem úgy mögöttük, ahonnan eltűntek a Ferrarik és a Red Bullok. Főleg utóbbiak estek vissza, az RBR-kocsik a még mindig gyengébb Renault-motor miatt rengeteget veszítenek a hosszú egyenesekben. Egyikük sem került a top10-be, Ricciardónak enyhe vigasz, hogy legalább Verstappent megelőzte.

A Ferrari sem brillírozik, Vettel a tréning végén mentett az ötödik helyre. Nagyszerű viszont eddig a McLaren-Honda, Fernando Alonsótól a negyedik hely nyitásnak sokkal jobb a vártnál.

Európa GP, 1. szabadedzés, végeredmény

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m46.435s - 23
2 Nico Rosberg Mercedes 1m46.812s 0.377s 32
3 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m47.096s 0.661s 34
4 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m47.989s 1.554s 21
5 Sebastian Vettel Ferrari 1m48.627s 2.192s 26
6 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m48.922s 2.487s 17
7 Jenson Button McLaren/Honda 1m49.019s 2.584s 21
8 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m49.125s 2.690s 22
9 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m49.267s 2.832s 16
10 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m49.301s 2.866s 27
11 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m49.611s 3.176s 20
12 Kimi Raikkonen Ferrari 1m49.635s 3.200s 16
13 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m49.778s 3.343s 17
14 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1m50.167s 3.732s 25
15 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m50.473s 4.038s 18
16 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m50.485s 4.050s 7
17 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1m50.551s 4.116s 19
18 Jolyon Palmer Renault 1m50.910s 4.475s 25
19 Kevin Magnussen Renault 1m50.939s 4.504s 27
20 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m51.219s 4.784s 24
21 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m51.771s 5.336s 11
22 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1m51.925s 5.490s 28

A második tréningen több embert is autóhiba állított meg, Rosberg a Mercedest, Vettel a Ferrarit parkolta le a pályán.

Az élen nem történt változás, Hamilton lett a leggyorsabb ismét, Rosberg a második, mögötte viszont folytatódott a Mercedes-sor: Perez, Bottas, Hülkenberg.

Csak utána jön egy Ferrari-motor, aztán egy Renault, majd egy Honda.

Folytatás szombaton, az időmérő délután háromkor kezdődik.

Európa GP, 2. szabadedzés, végeredmény

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m44.223s - 33
2 Nico Rosberg Mercedes 1m44.913s 0.690s 26
3 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m45.336s 1.113s 37
4 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m45.764s 1.541s 35
5 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m45.920s 1.697s 37
6 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m46.027s 1.804s 35
7 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m46.068s 1.845s 35
8 Sebastian Vettel Ferrari 1m46.219s 1.996s 36
9 Jenson Button McLaren/Honda 1m46.234s 2.011s 32
10 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m46.293s 2.070s 32
11 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m46.498s 2.275s 27
12 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m46.681s 2.458s 29
13 Kimi Raikkonen Ferrari 1m46.694s 2.471s 32
14 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1m46.744s 2.521s 35
15 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1m46.830s 2.607s 26
16 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m47.060s 2.837s 28
17 Kevin Magnussen Renault 1m47.329s 3.106s 38
18 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1m47.487s 3.264s 33
19 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m47.772s 3.549s 22
20 Jolyon Palmer Renault 1m47.794s 3.571s 35
21 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m48.018s 3.795s 36
22 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m48.081s 3.858s 38