Hamilton: Talán túl sok pénzük volt, kár, hogy a pályára költötték

2016.07.23. 10:40

Pénteken mentek az F1-pilóták először a télen újraaszfaltozott, felújított Hungaroringen, aminek nem csak a borítását, de a szegélyezését is megváltoztatták. Lewis Hamilton a második szabadedzésen az eddigi legnagyobb balesetet szenvedte az új pályán, amikor az Alesi-kanyarban keményen elszállt. Nem lett baja, az autóval még a depóba is vissza tudott menni, de a tréningje alig négy kör után véget ért, az autót át kellett vizsgálni, már nem jöhetett vissza a pályára.

Később Hamilton ugyan vállalta a felelősséget a hibájáért, de hosszasan beszélt róla, hogy az átalakítások miatt történt.

Azt hiszem, kicsit túlmentem a vonalon, hozzáértem a kerékvetőhöz, ami nagyon nagyon csúszós. Nem is igazán értem, minek tették azt oda, jó volt az úgy, ahogy volt. Nem a pálya hibája (a balesetem), nyilván az enyém, mert én mentem rossz helyre. De kár, hogy néha elkövetnek ilyen dolgokat, és nem tudom, mi okból. A régi kerékvetőn, ott ahol kicsúsztam, volt egy pici perem, fantasztikus volt. Annyi éven át jól működött, aztán úgy döntöttek, kicserélik. Feltételezem, olyan sok pénzük volt, hogy el kellett költeniük

- húzta le végülis a módosításokat a világbajnok.

Hamilton imádta a régi aszfaltot és szegélyezést, most lesz itt a tizedik versenye, minden apró pontjához hozzászokott.

A csapatvezetők Hamiltonnal ellentétben arról beszéltek, mennyire tetszik versenyzőiknek az új ring. Jock Clear a Ferraritól és Pat Symonds a Williamstől azt mondta, az aszfalt jobb, mint várták, a gumikat sem eszi annyira.

A dolog abszurduma, hogy a Mercedes is leginkább a vadiúj borításnak köszönheti, hogy nagy az előnye itt a riválisokkal, főleg a Red Bull-lal szemben. Rosberg, a pénteki leggyorsabb, bő félmásodperccel verte a második Daniel Ricciardót, ennél jóval kisebb különbségre lehetett számítani a Mercedes és az RBR között. A mezőny leggyorsabb autójának fekszik a változtatás, a Red Bullnak kevésbé.

Hamilton így kihagyása ellenére is a nagydíj legnagyobb esélyese.