Friderika
10 °C
16 °C

Rosbergé a legjobb, Hamiltoné a legrosszabb idő a belga időmérőn

2016-08-27T114348Z 1168464905 D1BETXVNYYAA RTRMADP 3 MOTOR-F1-BE
2016.08.27. 13:57

Rengeteg büntetést osztottak ki a Belga Nagydíjon már az időmérő előtt, így biztos, hogy nem a szombati időeredmények utáni kialakuló sorrendben indulnak majd a pilóták vasárnap. Lewis Hamilton 55, Fernando Alonso 35 rajthelyes büntetést kapott, így biztosan ők lesznek majd a mezőny végén a rajtnál, az angol hármas motorcseréjéből pedig leginkább csapattársa, a vb-pontversenyben 19 pontos hátrányban levő Nico Rosberg profitálhat.

Az első harmadot a két Haas kezdte meg, de sem Romain Grosjean, sem Esteban Gutiérrez nem ment túl jó időt, legalábbis Pascal Wehrlein a Manorral meg tudta verni őket. Nico Rosberg a várakozásoknak megfelelően jó idővel kezdett, ám némi meglepetésre Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is jobbat tudott nála elsőre. Wehrlein a harmad végén egyébként a kilencedik legjobb idővel állt.

Lewis Hamilton a hatalmas büntetés miatt nem is törte magát, ment egy kört, hogy legyen mért ideje, majd nyugodt szívvel esett ki már az első harmadban, a legrosszabb idővel, így ugyanis megspórolt rengeteg gumit, ha már úgyis utolsóként indul. Kiesett Fernando Alonso is, aki a pálya szélén állt meg a McLaren-Hondával.

Hamilton mellett a mért kört nem is autózó Alonso, illetve Felipe Nasr, a debütáló Esteban Ocon, Danyiil Kvjat és Marcus Ericsson este ki.

Rosberg másodikra már nem viccelt

A második harmadban már nem bízta a véletlenre Rosberg, egy remek körrel azonnal az élre állt, jelezve, hogy mindenképpen a pole-ból indulna. A harmad végére Verstappen és Nico Hülkenberg voltak ott a német mögött, de a továbbjutók között volt Button is a McLarennel – Grosjean, Magnussen, Gutiérrez, Palmer, Sainz és Wehrlein estek ki.

A harmadik harmadban is maradt a német fölénye, Verstappen hiába ment 1:47-en belüli időt, Rosberg azonnal egy 149 ezreddel jobb körrel előzte meg. Mögöttük Vettel volt a harmadik, majd a fantasztikus formában levő Force India két versenyzője, Serio Pérez és Hülkenberg jöttek.

A legvégén Daniel Ricciardónak, az addig mért kör nélkül álló Räikkönennek, illetve Vettelnek is sikerült javítani, de Verstappent egyikük sem tudta megelőzni, így a holland a második helyről kezdi majd a futamot. Előtte Rosberg, mögötte a két Ferrari, Räikkönen és Vettel indul majd a Belga GP-n.

Rosberg idén hatodszor szerezte meg a pole-t, Verstappen pedig a legfiatalabb F1-pilóta lett, aki az első sorból indulhat.

Helyezés Pilóta Csapat Idő Különbség
1. Nico Rosberg Mercedes 1m46.744s -
2. Max Verstappen Red Bull/Renault 1m46.893s 0.149s
3. Kimi Räikkönen Ferrari 1m46.910s 0.166s
4. Sebastian Vettel Ferrari 1m47.108s 0.364s
5. Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m47.216s 0.472s
6. Sergio Pérez Force India/Mercedes 1m47.407s 0.663s
7. Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1m47.543s 0.799s
8. Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m47.612s 0.868s
9. Jenson Button McLaren/Honda 1m48.114s 1.370s
10. Felipe Massa Williams/Mercedes 1m48.263s 1.519s
11. Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m48.316s -
12. Kevin Magnussen Renault 1m48.485s -
13. Esteban Gutiérrez Haas/Ferrari 1m48.598s   
14. Jolyon Palmer Renault 1m48.888s -
15. Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m49.038s -
16. Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m49.320s -
17. Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m48.949s -
18. Esteban Ocon Manor/Mercedes 1m49.050s -
19. Danyiil Kvjat Toro Rosso/Ferrari 1m49.058s -
20. Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m49.071s -
21. Lewis Hamilton Mercedes 1m50.033s -
22. Fernando Alonso McLaren/Honda - -