Adalbert
12 °C
21 °C

Elrepült egy alkatrész, kivizsgálja az FIA a Magnussen-bukást

2016.08.29. 19:16

Mindenképp kivizsgálná a nemzetközi szövetség Kevin Magnussen vasárnapi, spái balesetét, de egy jól látható részlet miatt különösen fontos is ez: a dán Renault-jából a becsapódáskor elrepült a fejtámasz.

Ez az a keret, amit kivesznek, amikor kiszállnak a kocsiból, és azután tesznek be nekik, hogy beszálltak. Védi a fejüket, hogy ne tudjon jobbra-balra túlságosan kilengeni, illetve letompítsa a versenyző vissza, hátracsapódó fejét.

Szerencsére Magnussennél nem lett gond ennek a hiányából, de a 42 G-s ütközés bőven elég erős ahhoz, hogy legyen belőle, ha a kocsi más szögben érkezik. A fejtámaszt könnyen, kézzel lehet beilleszteni és rögzíteni, ezeken a pontokon lehetett valami hiba, vagy csak simán nem tették be rendesen.

Magnussen enyhe bokasérüléssel megúszta a balesetet, saját lábán, kissé sántikálva hagyta el a kocsit, de azt mondja, rendben lesz a pénteken kezdődő Olasz Nagydíjra. Monzában csütörtökön megvizsgálják majd, és ha mindent rendben találnak nála, indulhat.