Hamilton 56. pole-ja a monzai időmérőn

2016.09.03. 13:59

Nem hagyott esélyt Lewis Hamilton senkinek, még csapattársának sem, egészen meggyőzően szerezte meg az első rajthelyet az Olasz Nagydíjra. Az angol fél másodperccel verte Rosberget is, ötödször indulhat az élről Monzában. Mint Fangio és Senna, beérte a rekordereket.

"Egészen hihetetlen, hogy ilyen emberekkel szerepelhetek egy lapon. Nem tudtam erről a rekordról, csak a hétvége előtt értesültem róla, de lehet, hogy mégis motivált" - nyilatkozta Hamilton.

A Ferrarinak Vettel megszerezte a harmadik, Raikkönen a negyedik helyet, övék a második sor. "Másik világban vannak" - értékelte a Mercedeseket Vettel.

Hamilton 56. pole-jával tízen belülre került Sennához, a csúcstartó Michael Schumacher 68-cal.

A nap másik köre az ötödik Valtteri Bottasé, aki 1 ezredmásodperccel verte az RBR-es Ricciardót. Verstappen hetedik, Sergio Perez nyolcadik, Hülkenberg kilencedik helyről startolhat. Nagyszerű  10. helye is a Haas-Ferrarival.

Hamiltonnak csak annyi problémája akadhat, hogy a második harmadban a legjobb körén kicsit elfékezte a jobb első gumiját, így nem tökéletes szetten kell kezdenie a futamot.

"Egy kis kocka a gumin, nem is lehet érezni, nem hinném, hogy probléma lesz" - mondta erről a világbajnok.

A futam vasárnap két órakor indul. Az élen Mercedes-csata várható, mögöttük Ferrari-Bottas-Red Bull harc.

Az Olasz GP időmérőjének végeredménye

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m21.135s -
2 Nico Rosberg Mercedes 1m21.613s 0.478s
3 Sebastian Vettel Ferrari 1m21.972s 0.837s
4 Kimi Raikkonen Ferrari 1m22.065s 0.930s
5 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m22.388s 1.253s
6 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m22.389s 1.254s
7 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m22.411s 1.276s
8 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m22.814s 1.679s
9 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m22.836s 1.701s
10 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1m23.184s 2.049s
11 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m22.967s -
12 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m23.273s -
13 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m23.315s -
14 Jenson Button McLaren/Honda 1m23.399s -
15 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m23.496s -
16 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1m23.825s -
17 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m23.092s -
18 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m23.956s -
19 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m24.087s -
20 Jolyon Palmer Renault 1m24.230s -
21 Kevin Magnussen Renault 1m24.436s -
22 Esteban Ocon Manor/Mercedes - -

Grosjean váltócsere miatt öthelyes rajtbüntetéssel indul, 17. lesz.

Az időmérő előtt

A szabadedzések után egyértelművé vált, hogy a Mercedesek hatalmas esélyesei az Olasz Nagydíj időmérőjének. Csak a második tréningen tudta őket valamennyire megközelíteni a két Ferrari, szombatra újra visszaestek.

Igazi csata valószínűleg így csak Hamilton és Rosberg között lesz az első helyért, bár a Ferrari a mutatott forma ellenére meglepetést okozna az új, felerősített motorjával. A második sor szinte biztos Vettelnek és Raikkönennek, de hazai pályán az nem elég jó nekik.

A harmadik sor a Williamsek és a Red Bullok ügye lesz, egyelőre a tréningeken 1,5 másodperces hátrányban volt mindkét csapat a Mercedeshez képest, így köztük szoros küzdelem várható.

A kvalifikáció eseményei

14:06: Nico Rosberg egy biztonsági körrel élre állt, 1:22.497 lett az alapidő. Hamilton 1:21.854-gyel, a hétvége eddigi legjobb körével válaszolt.

14:10: Vettel, Raikkönen, Verstappen, Ricciardo a sorrend a Mercedesek mögött, 1,3-1,5 másodperc hátránnyal. Perez, Massa, Hülkenberg zárja az első tizet.

14:14: Ricciardo ment még egy kört, és negyediknek javított. Alonso még kieső helyen van, csak 18.

14:20: Alonso 16. helyen továbbcsusszant, a manoros Wehrlein a Mercedes-motorral a nagyszerű 14. helyen jutott tovább. A másik Manorral Esteban Ocon az időmérő elején leparkolt az első sikán előtt, és kiesett. Ahogy kiesett a két Sauber és Renault, illetve a Toro Rossóval Danyiil Kvjat is.

14:30: A második harmadot a Mercedesek indították. Rosberg után Hamilton futott be, 1:21.498-ra javított az angol, három tizeddel veri a németet. A lágy gumikon a gyorsabb szuperlágy helyett. Félelmetes.

14:33: Bottas a Williamsszel erős kört futott, 1 másodperccel van Hamilton mögött. Vettel viszont megverte, 777 ezreddel ő a harmadik.

14:35: Az RBR-ek megreszkírozták a lágy gumit, de csak 9-10. helyen van vele Ricciardo és Verstappen. Hülkenberg még bejöhet a tízbe, veszélyes lehet rájuk.

14:41: Nagyon összerázódott a mezőny, a 3. és a 10. között csak 7 tized különbség van. Massa, Grosjean, Alonso, Wehrlein, Button és Sainz kiesett. Wehrlein 14. helye egyéni csúcs. Gutierrez nagyon gyors körrel, hetedikként bejutott a harmadik fordulóba.

14:50: Elkezdődött az utolsó harmad, újra a Mercedesekkel. 1:21.358, újra majdnem 3 tizeddel veri Hamilton Rosberget. Raikkönen, Vettel, Bottas, Ricciardo, Verstappen, Hülkenberg, Perez a további sorrend. Gutierrez nem ment kört, illetve nem fejezte be, mert lecsúszott a pályáról.

15:00: Rosberg nem tudta megverni Hamiltont, az angol viszont megdöntötte eddigi idejét, és 1:21.135-tel megszerezte a pole pozíciót. Vettel megelőzte Raikkönent az utolsó körével. Hamilton 56. pole-ját ünnepli, az ötödiket Monzában, idén a hetediket. Fél másodperccel verte Rosberget is.

Bottas, Ricciardo, Verstappen, Perez, Hülkenberg, Gutierrez a top10.