A kocsi ég, a pilóta lángol. Látja a tüzet?

2016.10.01. 14:39

Ijesztő jelenet volt, amikor Kevin Magnussennek a lángoló Renault-ból kellett kiugrania pénteken, ám azzal, hogy láttuk a lángokat, egyből biztonságba is került a dán pilóta, hiszen egyértelmű volt, hogy baj van.

Kicsit paradox dolognak tűnhet ezeknek a lángoknak örülni, ám volt idő (és versenysorozat), amikor az égés nem járt ilyen egyértelműen látható jelekkel. A mostani versenyautók egy része ugyanis versenybenzinnel megy, ami a pénteki esetből is tapasztalhatóan jól láthaóan ég. Az Indycarban 1964 óta használt metanol viszont nagyon sokáig látható láng nélkül égett, ami komoly veszélybe sodorta a pilótákat és szerelőket.

A Taplógáz: Ricky Bobby legendája című filmben Will Ferrell karaktere játssza el azt, hogy ég, csak épp senki más nem látja a testét borító lángokat, ám az eset valójában is megtörtént, méghozzá nem is egyszer.

A taplógázas jelenethez leginkább hasonló az 1981-es Indy 500-on alakult ki. Az a futam Danny Ongais óriási, majdnem végzetes balesete miatt maradt emlékezetes, de nem csak ő volt bajban akkor. Ongais majdhogynem teljesen lebontotta az autóját, amiben kis híján benn is égett, amikor teljes sebesség mellett vágódott a falba, de a pályabírók gyors közbeavatkozásukkal megmentették.

Ugyanezen a futamon kigyulladt Rick Mears kocsija is újratankolás közben, ám amíg Mears nem ugrott ki a kocsiból, senki sem látta, hogy a metanol ég a kocsiján. A tévéfelvételen sem látni semmit, csak azt, ahogy Mears kocsija mellett a szerelők egyszer csak valami láthatatlan dolog miatt szétrebbennek. A káoszban az egyik szerelő is kigyulladt, de amíg mindenki az önmagát oltani próbáló Mearsre figyelt, vele nem is nagyon foglalkoztak, hiszen nem látszott, hogy komoly bajban van.

1981 Indy 500 - Rick Mears Pit Fire Live

„Tankolás közben meglazult a töltőszelep, én meg éreztem, ahogy a tűz eléri a pilótafülkét is. Levegőt sem mertem venni, nehogy belélegezzem a lángokat, a szememet is annyira becsuktam, amennyire csak tudtam, aztán kiugrottam a kocsiból, és megpróbáltam valahogy levenni a sisakom, de nem sikerült, mert kesztyű volt rajtam. Az első tűzoltónak, aki odaért hozzám, sem ment, olyan forró volt a sisak. Ekkor rohantam oda egy másik tűzoltóhoz, akitől elvettem a porral oltóját, amit az arcomba nyomtam, amíg a lángok el nem aludtak.”

Maga Mears emlékezett vissza így az esetre. Ő könnyebb sérülésekkel megúszta, a videón is látható szerelője viszont komolyabb égési sebekkel hosszabb időre kórházba került.

1997-ben a későbbi NASCAR- és Dakar-versenyző Robby Gordon a boxba tartva gyulladt ki. Arra is alig volt ideje, hogy félreálljon a kocsijával, kiugrott, majd egyből hemperegni kezdett a fűben, hogy amíg megérkezik a segítség, addig is kezdjen valamit a láthatatlan tűzzel. Ahogy a fűben forog a tűzoltókat várva, jól láthatóan ki is ég az overallja a jobb combján.

1997 Indy Racing League Indianapolis 500 Robby Gordon crash

Az Indycar egyébként pont az 1997-es szezonban vezette be az éjszakai futamokat, amiken láthatóvá vált a metanol halványkékes lángja – hogy ez nappal is látható legyen, azóta olyan adalékanyagot kevernek a metanolhoz, amitől nappali fények mellett is látható a lángja.