F1-kocsi váltotta valóra a MotoGP-bajnok álmát

2016.10.07. 18:06

Különleges lehetőséget kapott csütörtök a háromszoros MotoGP-bajnok Jorge Lorenzo, beülhetett ugyanis pár körre Lewis Hamilton 2014-es világbajnoki címet nyert Mercedesébe. A spanyol motorosnak régi vágya volt, hogy tesztelhessen egy F1-kocsit, a Mercedes pedig Silverstone-ban valóra váltotta neki ezt.

A tesztre készülve Lorenzo több sportkocsit is tesztelt a brit pályán, igaz, nem ez volt az első sportkocsis versenyélménye, hiszen vezetett már GP2-es autót és indult 12 órás megbízhatósági versenyen is egy Ferrari 458 GT3-mal.

Hihetetlen nap volt. Az utolsó körökben futott időimmel egészen elégedett vagyok, és a mérnökök szavai alapján úgy gondolom, hogy tényleg nem voltak rosszak – lelkendezett Lorenzo, aki a merciseket is lenyűgözte. Folyamatosan adta a jobbnál jobb visszajelzéseket, amik hozzásegítették a javuláshoz, árulta el a Mercedes egyik mérnöke. Az időeredményeit azért nem hozták nyilvánosságra.

f7fec25491adfecd6594912f47bec59d
Fotó: Twitter

A Yamaha spanyol versenyzője azt is elmondta, hogy meglepte, milyen simán mennek ezek a kocsik, sokkal több rángatásra számított. „Meglepően könnyű volt vezetni a kocsit. A kanyarokban hihetetlenül gyors, legalább 40 km/h-val többet tud a kanyar közepén, mint egy motor.”