El a kezekkel, ők a mieink!

2016.10.22. 16:24

El a kezekkel, ők a mieink!

– ez volt a címe annak a közleménynek, amellyel az Amerikai Nagydíj szombat reggelén bejelentette a Toro Rosso, hogy 2017-ben is az idei pilótapárossal, vagyis Danyiil Kvjat és Carlos Sainz Jr. kettősével indulnak majd.

Nem véletlen volt persze a címválasztás, az orosz Kvjatot a Force India, a spanyol Sainzot pedig a Renault kezdte el figyelgetni a következő szezonra. Mindkét csapatban van még egy-egy szabad hely, a Force Indiánál a mexikói Sergio Pérez jövője biztos, miután Nico Hülkenberg már a Renault-hoz igazolt, a német társa viszont egyelőre nem ismert. Annyi biztos, hogy nem Sainz lesz az.

A szombati bejelentéssel az is eldőlt, hogy a szezon közbeni lefokozás ellenére sem szakít a Red Bull-lal Kvjat, aki még a nagycsapatban kezdte az idényt, de gyenge teljesítménye miatt négy futam után lecserélték az akkor még csak 18 éves Max Verstappenre.

A 2017-es mezőnyben a Renault és Force India egy-egy kiadó helye mellett is bőven van még F1-ülés, a Haas csak egy versenyzőt jelentett be eddig (Romain Grosjean), a Manor, a Sauber és a Williams pilótái viszont egyelőre ismeretlenek.